Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Égi biztonság

Szöveg: honvedelem.hu |  2013. június 10. 12:59

Idén négy alkalommal végezhetnek ellenőrző repülést és fényképezhetnek hazánk légterében a Nyitott Égbolt (Open Skies) szerződés országainak képviselői. A bizalomerősítő ellenőrzések rendszere a kölcsönösségen alapul: akik hozzánk jönnek, azoknak a mi gépeinket is fogadniuk kell.

1595955526
Az egymás országai fölött végzett bizalom- és biztonságerősítő megfigyelő repülések rendszerének kidolgozására 1989. május 12-én Bush elnök tett konkrét javaslatot azzal a kitétellel, hogy a bizalomerősítő légi fényképezésekre ne csak az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió fölött kerüljön sor, hanem a volt Varsói Szerződés és az akkori NATO-tagállamok légterében is. Az amerikai javaslatot a szovjetek kedvezően fogadták, Eduard Shevardnadze külügyminiszter bejelentette: a két katonai tömbhöz tartozó államok kapcsolatainak javítása érdekében a Szovjetunió is szívesen részt vesz a Nyitott Égbolt szabályrendszerének kidolgozásában. Az Ottawában, 1990 februárjában, a rendszer kidolgozása, valamint az akkori két katonai tömb kapcsolatainak javítása céljából megtartott konferencián döntöttek arról, hogy a VSZ részéről hazánk, a NATO-éról pedig Kanada legyen a szerződés letéteményese, eredeti dokumentumainak őrzője.

A Nyitott Égbolt szerződés létrehozásáért tett erőfeszítéseink eredményességét bizonyította e nagy nemzetközi elismerés.
A Nyitott Égbolt megfigyelési rendszer szerződését 1992. március 24-én huszonöt ország írta alá Helsinkiben, de csak tíz év múlva lépett hatályba – ennyi idő kellett ahhoz, hogy a dokumentumot valamennyi részt vevő állam ratifikálja. A tagországok száma azóta harmincnégyre bővült. (Magyar szempontból e légi megfigyelési rendszer másik fontos területeként kell számon tartani az 1991 májusában aláírt magyar–román Nyitott Égbolt megállapodást.)

(További részletek a Magyar Honvéd magazin június 14-én, pénteken megjelenő számában!)