Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Egy laza nap a honvédiskolában

Szöveg: Révészné dr. Markovics Zita hadnagy |  2014. április 14. 9:25

Volt, aki fedett helyre húzódott vagy sátrat épített az eső miatt, de mindenképpen elkészültek a bográcsokban az ebédek a debreceni honvéd középiskola diák-önkormányzati napján.

1595970332
Egyebek mellett a repülőgép-szimulátort is kipróbálhatták a diákok

A Gábor Dénes Elektronikai Műszaki Szakközépiskola és Kollégium udvarán és termeiben, az ebédlőben, sőt még az alagsorban is tartottak programot az április 9-i, szerdai diák-önkormányzati napon: együtt főztek, pingpongoztak, csocsóztak a hallgatókkal tanáraik, kollégiumi nevelőik, katonaoktatóik.
Összemérték tudásukat számítógépes taktikai játékban és sakkban, az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság debreceni irodája toborzóinak  köszönhetően pedig a repülőgép-szimulátort is kipróbálhatták.

„Az iskola diákönkormányzatának tagjai színvonalas, tartalmas napot szerveztek, még arról is gondoskodtak, hogy az eső miatt elmaradt programok – mint például a tanár-diák futballmérkőzések – helyett kitombolhassák magukat a gyerekek a »dühöngőben« vagy a szumószőnyegen" – értékelte a diákok napját a honvéd középiskola igazgatója, Berkecz Gábor.

1595970332
Bográcsban főtt az ebéd



Fotó: a szerző felvételei