Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Egy misszió sikere az alapos felkészülésen múlik

Szöveg: Varga Bernadett zászlós |  2015. február 14. 10:51

Február 9-én a megszokottól eltérő felkészítést kaptak azok a hivatásos katonák, akik hamarosan a Közép-afrikai Köztársaságban indított ENSZ-misszióban képviselik hazánkat.

1595987746

A felkészítésen először az MH GEOSZ két szakembere, Hosszú István százados és dr. Miletics Péter ismertette a műveletnek helyet biztosító ország földrajzi, politikai, történelmi és kulturális helyzetét. Miletics Péter, aki egyben a Szegedi Tudományegyetem megbecsült tanára is, válaszolt a hallgatók kérdéseire, majd bemutatta a következő előadót, dr. Besenyő János alezredest, aki az afrikai műveleti tapasztalatokról tartott előadást. Az alezredes maga is két afrikai, illetve az ISAF-műveletben szolgált, valamint szerzője a Magyar békefenntartók Afrikában című könyvnek. A könyv 2013-ig az összes olyan afrikai békeművelet tapasztalatait feldolgozza, amelyekben magyar katonák és rendőrök vettek részt.

1595987746

Az alezredes előadása előtt a felkészülő állomány részére átadták az Országismertető − Közép-afrikai Köztársaság című kiadványt, melynek célja, hogy a kiutazók sikeresen tudják a küldetésüket végrehajtani. A Közép-afrikai Köztársaságba készülő katonák felkészítését szolgáló országismertető kilenc hónap alatt készült el; munkálataiban a Honvéd Vezérkar Tudományos Kutatóhely, az MH Kiképzési és Doktrinális Központ (MH KDK) és az MH Geoinformációs Szolgálat (MH GEOSZ) állományából összesen négy fő vett részt, köztük maga Besenyő alezredes, valamint dr. Miletics Péter.

1595987747

Az országismertetőket Szpisják József dandártábornok, az MH KDK parancsnoka nevében Imre István ezredes, az MH KDK megbízott törzsfőnöke adta át a missziós szolgálatra felkészülő állománynak. Az ezredes rövid beszédében elmondta: az elkészített anyagot remekműnek tartja, mivel az nem „utánlövés", hanem előre megtervezett, jól kidolgozott, naprakész segítség. Mint megjegyezte, tudomása szerint a honvédség történetében ez az első eset, hogy a misszióba történő kiutazás előtt készült el ilyen könyv, melynek megismerésére így több idejük van a kiutazóknak, így nem a műveleti területen kell a szükséges információkat összegyűjteniük. A megbízott törzsfőnök hozzátette: bízik abban, hogy a könyv segíteni fogja a felkészülést, és az eredményes feladatellátás után biztonságban érkezhetnek haza katonáink a misszióból.

1595987747

Besenyő alezredes − aki egyben a Honvéd Vezérkar Tudományos Kutatóhelyének titkára is − elmondta: a Közép-afrikai Köztársaságról készített művel az összes, jelenleg is folyamatban lévő afrikai műveletünkről sikerült használható kézikönyvet készíteni. A tapasztalatok szerint ezeket a kiadványokat a külszolgálatot teljesítő állomány is szívesen forgatja, a bennük lévő információkat hasznosnak ítéli. Éppen ezért ezeket az országismertetőket a műveletekből már hazatért állomány tapasztalatainak felhasználásával időről időre frissítik. Így készült el nemrégiben a szomáliai országismertető második, bővített kiadása is.

A már megjelent kiadványokat nemcsak a honvédség tagjai, de hazai főiskolák, egyetemek hallgatói, valamint segélyszervezetek munkatársai is nagy haszonnal forgatják, sőt más tárca Afrikába kiutazó vezetőjének felkészítésében is felhasználták már. Besenyő alezredes elmondta: a Honvéd Vezérkar Tudományos Kutatóhely szakemberei folyamatosan figyelemmel kísérik a különböző válságövezeteket, és igyekeznek továbbra is az eddig megszokott színvonalú anyagokat összeállítani a műveleteket tervező, valamint az azokban részt vevő állomány számára.

1595987747

Fotók: Galovtsik Gábor