Egy ünnep, amely megváltoztathatja a mindennapokat

A sorsfordító esemény ünneplése – a hagyományoknak megfelelően – ma is nyolc napig tart. Az első két nap estéjét szédernek nevezzük. Ilyenkor elbeszélik a kivonulás történetét, az úgynevezett hággádát. Az emlékezés évezredek óta változatlan forgatókönyv szerint történik. A résztvevők szimbolikus ételeket fogyasztanak: maceszt, keserűfüvet, úgynevezett chároszetet és sós vízbe mártott petrezselymet vagy burgonyát. Ezek a szolgaság sanyarúságát idézik föl, a meneküléskor evett keletlen kenyeret, a keserű sorsot, a maltert, amivel a rabszolgák dolgoztak és a könnyeket, amelyeket hullajtottak.

De nemcsak a szomorúság, hanem az öröm ünnepe is ez: erre emlékeztet a széderestén kötelezően megivott négy pohár bor, amely azt az utat szimbolizálja, ahogyan az Örökkévaló a héber törzseket kiválasztottá tette: megszabadította, megmentette, megváltotta és népévé fogadta.

A keresztények számára is a szabadulás jelképe a húsvét, csak nem a fizikai rabság, hanem a bűn szolgasága alól. Bíró László katolikus tábori püspök szavai szerint sokak számára már csak a sonka maradt meg az ünnepből, mély lelki tartalma rejtve marad a szemek elől. Azt gondolják sokan, a kereszthalál és a feltámadás története csupán mítosz, aminek nincs hatása saját életükre.

Pedig a tanulság örök érvényű: Jézus Krisztus példáját követve igazán akkor van értelme az életnek, ha azt másokért éljük, mert csak annak lehet igazi élete, aki szétajándékozza azt. A szeretetre alapított élet nem a semmibe, hanem a végtelenbe fut, nem elfogy, hanem szüntelenül gyarapszik. „Aki mélyen és belülről tudja átélni a húsvétot, annak megváltoznak a hétköznapjai is, mert fénnyel tölti meg a hétköznapok szürkeségét" – tette hozzá Bíró László.

Hosszú évszázadok alatt eljutottunk oda, hogy az emberekből sikerült kiölni a hagyományok és a misztikum iránti fogékonyságot. Egyetlen dimenziója maradt világlátásunknak: a racionalizmus, amelyet viszont sokan épp a hiányérzetükből fakadóan hajlamosak a végletekig hajtani. A katolikus tábori püspök szerint nagy bátorságra van szükség manapság ahhoz, hogy valaki kilépjen a kézzelfogható világ szűkösségéből, és messzebbre tekintsen. De az élet teljességéhez szükség van erre, mert egyetlen emberi kapcsolat sem működhet jól az anyagi valóságba zárva. A belső öröm ugyanis nem racionális megfontolásokon alapul: szüleink akkor vállalták fel létünket, amikor még nem tudhatták, viszont fogjuk-e szeretni őket, a szerelemben pedig úgy fogadjuk el feltétel nélkül a másikat – egyszersmind odaajándékozva neki magunkat –, hogy nem várunk érte fizetséget.

„A húsvét a katonák számára is különleges lelki jelentőséggel bír" – vallja Bíró László. Hivatásuk lényege a másokért való lét, akár az önfeláldozásig. A Biblia lapjai tele vannak a béke különböző megfogalmazásaival, amelyek nem pusztán a fegyverek nyugvását jelentik, hanem a rendet, a rend harmóniáját, Isten uralmát a földön. A katonák ennek a letéteményesei.

Jákob János dandártábornok, protestáns tábori püspök az őszinteség fontosságára hívta föl a figyelmet. Az Istennel való bizalmas viszony alapja csak ez lehet, ami képes fölemelni a vele való lelki találkozás szintjére. Szavai szerint a húsvét rendkívülisége abban áll, hogy megnyitja számunkra a kegyelem útját, az üdvösség reményét, a bűnbocsánat és az új élet lehetőségét.
Ez a nagy ajándék azonban sokak számára inkább félelmet keltő. Mert állásfoglalásra és szembenézésre kényszerít, amelyben nincs helye a bizonytalankodásnak.

Ha elfogadjuk a föltámadást, azzal elfogadjuk Isten létezését és azt is, hogy számadással tartozunk neki a tőle kapott életért. Ebben méretik meg igazán a keresztyén hit, hogy az igazság megismerése nyomán képes vagyok-e életemet annak szellemében továbbfolytatni. A döntés sosem könnyű, nem véletlen, hogy az ember annyiféle néphagyománnyal vette körül ezt az ünnepet. A tojás, a nyúl, a locsolkodás, a giccses tárgyak tömkelege egyetlen célt szolgál: elvonni a figyelmünket a húsvét igazi tétjéről, a választás szükségességéről.

„A katonák sokszor megjelennek az Újszövetség lapjain" – emlékeztetett Jákob János. Ott vannak, amikor Jézus a vidéket járja és tanít, ott vannak az elfogásánál, és jelen vannak halálánál is.

„«Ez az ember valóban az Isten Fia volt» – vallotta meg a római százados a keresztfa mellett állva. Ha ezen a húsvéton mi is el tudunk jutni idáig, már nem volt hiába az ünneplésünk" – zárta gondolatait a protestáns tábori püspök.