Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Egybefogva szíveink”

Szöveg: Takács Vivien |  2018. április 18. 20:48

A költészet napja alkalmából József Attila versei hangzottak el Budapesten, a Petőfi Sándor laktanya könyvtárában április 17-én, kedden.

1599185395
Tósoki Anikó, a laktanya könyvtárjának előadója, pedagógus és mentálhigiénikus elmondta: április 11-én ünnepeltük a költő születésének 113. évfordulóját. „József Attilát ünnepeljük, így az ő verseit hallhatjuk ezen a délutánon. A programban érinteni fogjuk a költő életének szerelmi részét, az anyafájdalmát és az istenes verseiből is fogunk szavalni" – mondta az irodalmi műsor szerkesztője. Hozzátette: Gárdonyi Fanni a megzenésített verseket énekelve adja majd elő.

1599185395
A szervezők lelkesen készültek erre a délutánra, ami nagyon jól sikerült. Aki ezen a napon nem tudott részt venni a programon, május 7-én, hétfőn 17:30-kor is meghallgathatja az előadókat Budapesten, a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban. Ekkor ugyanezzel a műsorral ismét színpadra lép a három kiváló szavaló.

A verseket – Anikó és Fanni mellett – Szőke Károly hadnagy adta elő.

A laktanya könyvtárának májusi rendezvényén Radnóti Miklós verseivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

1599185395
Fotó: Horniák Dóra