Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Egyre nagyobb a védelmi igazgatás jelentősége

Szöveg: Nyulas Szabolcs |  2016. július 4. 20:59

Napjainkban fokozatosan nő a védelmi igazgatás jelentősége, és a jelenlegi biztonságpolitikai környezetben legalább olyan fontos országvédelmi képességekkel rendelkezik, mint bármely más fegyvernem – hangzott el július 4-én, hétfőn a védelmi igazgatás napja alkalmából tartott ünnepségen a Honvédelmi Minisztériumban. 

A résztvevők a rendezvény elején egyperces néma felállással tisztelegtek a múlt pénteken, szolgálatteljesítés közben elhunyt tűzszerészek emléke előtt. Ezután ismertették dr. Dankó István köszöntőlevelét, amelyben a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára aláhúzta, hogy a Varsói Szerződés megszűnésével, a demokratikus alkotmány hatályba lépésével és az önkormányzati rendszer megszületésével teljesen új biztonsági, illetve jogi környezet jött létre Magyarországon, amelyben meg kellett találni a védelmi igazgatás helyét és szerepét. A NATO- és EU-csatlakozás, illetve a 2010-ben megkezdett közigazgatási átalakítás komoly változásokat hozott a védelmi igazgatási rendszerben is – idézte fel az államtitkár. Mindez új szemlélet kialakításával és alkalmazásával is járt, amelynek következtében a válságkezelés átfogó, globális megközelítése kapott hangsúlyt.

1596016237

Napjaink legújabb biztonsági kihívásai tovább erősítik az egyes ágazatok és szakterületek együttműködésének igényét – írta köszöntőjében az államtitkár, hozzátéve, hogy a Magyar Honvédség már huzamosabb ideje vesz részt a tömeges migráció kezelésében, a határok védelmében, miközben szorosan együttműködik a rendőrséggel és más, civil hatóságokkal. Ez és a további – a kor új típusú fenyegetéseiből fakadó – kihívások eltérő védelmi képességek kialakítását igénylik, ami elképzelhetetlen a különböző ágazatok, illetve szervezetek együttes fellépése nélkül. „Ma már az is belátható, hogy az egyre aktívabbá és agresszívebbé váló nemzetközi terrorizmus elleni harc sem vívható meg sikeresen a katonai erő és a speciális katonai képességek bevonása nélkül" – mutatott rá dr. Dankó István.

Dr. Varga Attila Ferenc ezredes, a HM Védelmi Hivatal megbízott főigazgatója az ünnepségen jelezte: az általa vezetett szervezet – a tervek szerint – szeptember elejétől a Honvédelmi Minisztérium Védelmi Igazgatási Főosztályaként fogja ellátni eddigi feladatait. A főigazgató beszélt továbbá a közigazgatás fejlesztéséről, amely kapcsán méltatta a Magyary-programot. Napjaink főbb kihívásai között megemlítette a fegyveres konfliktusokat, a hibrid hadviselést és a terrorizmust, kiemelve, hogy a terrorveszélyhelyzettel összefüggő Alaptörvény-módosítás már lehetővé teszi, hogy a katonákat terrorellenes műveletekben is bevessék, ha a rendőrség és a nemzetbiztonsági szolgálatok alkalmazása már nem elegendő. A szövetségesi együttműködéssel kapcsolatban kijelentette, hogy a NATO által napjainkban szorgalmazott „resilience", vagyis nemzeti reagáló-, illetve ellenállóképesség szorosan kapcsolódik a már fent is említett átfogó megközelítéshez, amelyet a védelmi igazgatás is képvisel.

Dr. Patyi Sándor nyugállományú dandártábornok, a HM Védelmi Hivatal egykori főigazgatója előadásában felidézte a védelmi igazgatás átalakításának, illetve fejlődésének nevezetesebb állomásait a ’90-es évektől kezdve a NATO- és EU-csatlakozásig, megosztva a hallgatósággal ezzel kapcsolatos élményeit, tapasztalatait.

1596016237

Dr. Resperger István ezredes, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetbiztonsági

Intézetének igazgatója előadásában felvázolta a napjainktól 2050-ig terjedő időszak várható

biztonsági kihívásait – úgymint környezetszennyezés, túlnépesedés, energia- és élelemhiány,

nemzetközi terrorizmus, tömeges migráció, hibrid hadviselés -, és beszédes adatokat mutatott be

az ezekkel kapcsolatos közép-, illetve hosszú távú tendenciákról, várakozásokról. Az előadó

többször is kihangsúlyozta, hogy védelmi igazgatási rendszerünk a fenti kihívások

mindegyikében nagymértékben érintett, illetve érintett lesz.

Az ünnepségen elismeréseket adtak a társminisztériumok, a hivatásos katasztrófavédelmi szerv, valamint a HM Védelmi Hivatal azon munkatársai részére, akik az elmúlt időszakban a védelmi igazgatás területén kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. Dr. Varga Attila Ferenc ezredes ez alkalomból megköszönte mindazon szervezetek támogatását, együttműködését, amelyek hozzájárultak a honvédelem érdekében tett erőfeszítésekhez.

1596016237

Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária