Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Egységkeresés – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2017. január 7. 9:40

Az elmúlt hónapok európai politikájának egyik központi kérdése a közös európai védelem ügye, az egységes irányítású haderő kialakítása volt. Az elgondolás előre mutat, az összefogásra minden szakértő szerint szükség is volna, kétséges azonban, hogy a felmerülő akadályokat az Európai Unió képes-e leküzdeni? A témában Csiki Tamás, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének kutatója nyilatkozott magazinunknak.

1596025822
Több oka is van annak, hogy az Unió számára miért vált pont most ilyen aktuálissá a szorosabb védelmi, katonai együttműködés kérdése és problematikája. Az elmúlt 2-3 esztendő eseményei ugyanis minden eddiginél világosabban rámutattak, hogy Európának valamit tennie kell. Gondoljunk csak az ukrán válságra, vagy Oroszország más térségekben is tapasztalható agresszív, provokatív viselkedésére. Nyilvánvaló például, hogy az orosz légierő és haditengerészet műveletei jelentős részét az Európai Unió tagállamainak határai és légtere mentén, sőt, Svédország esetében néha már a felségvizein belül hajtja végre. Mindezek következtében egyre inkább érzékelhető és nő a keleti irányú feszültség.

Ha kell, segítenek

A másik fontos kérdés kontinensünk közvetlen szomszédságának destabilizációja. Bár ez a tendencia 2010, az arab tavasz kezdete óta folyamatosan tapasztalható, 2015-ben azonban egy nagyon látványos, Európában lecsapódó hatást is generált: a menekült- és migrációs válságot. Összességében az, hogy az EU közvetlen szomszédságában instabil, helyenként nem működő, a központi kormányzatot teljesen nélkülöző államok vannak, mind-mind arra ösztönzik az Európai Uniót, hogy megpróbáljon olyan képességeket létrehozni, amelyekkel maga is eredményesen alakíthatja a saját biztonsági környezetét.

További részletek a Magyar Honvéd magazin január 13-án, pénteken megjelenő számában!