Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Egyszerűség, közvetlenség, szívbéli jóság

Szöveg: Szűcs László |  2013. március 14. 13:25

Másfél nappal a konklávé kezdete után szerdán, március 13-án este fehér füst szállt fel a Vatikánban a Sixtus-kápolnára szerelt kéményből: a bíborosok megválasztották az új, sorrendben a 266. pápát Jorge Mario Bergoglio, Buenos Aires 76 éves jezsuita érseke személyében, aki Ferenc néven foglalja el Szent Péter trónját. A pápaválasztásról Bíró Lászlót, a Magyar Honvédség katolikus tábori püspökét kérdeztük.

„Szerdán a kora esti órák a Katolikus Tábori Lelkészi Szolgálatnál is úgy teltek, mint a világon sok helyen: ültünk a televízió képernyője előtt és izgalommal vártuk, hogy a Szent Péter-bazilika erkélyén megjelenjen az új pápa, hogy meglássuk, ki lesz az elkövetkező években a katolikus egyház vezetője" – mondta el a honvedelem.hu érdeklődésére Bíró László (felső képünkön).

1595950837

A HM Tábori Lelkészi Szolgálat katolikus tábori püspöke hozzátette: személy szerint nagyon örült annak, hogy egy argentin bíboros lett a pápa, akinek személye mellett a névválasztása is üzenet, hiszen az egyházat megújító Assisi Szent Ferenc, a szegények szerzetesének nevét vette fel. Személye pedig azért szimbolikus, mert olyan országból érkezik a Vatikánba, ahol a szegénység és a gazdagság feszültsége jól érezhető.

„Az új pápa nagyon emberi volt, ezt láthatta mindenki, aki figyelte az első megszólalását és az Urbi et Orbi áldást" – mondta Bíró László, aki szerint a katolikus egyház megújulására jó garancia Ferenc pápa személye, hiszen egyszerre testesíti meg a kontinuitást és az újrakezdést.

„Úgy vélem, hogy az új pápával nem lesznek látványos változások az egyházban. Ő a lelkiségében hoz majd újat, a belülről jövő megújulást tudja elősegíteni. Egyszerűsége, közvetlensége, szívbéli jósága – ez maga a megújulás" – fogalmazott a katolikus tábori püspök.

1595950838

Fotó: internet és archív