Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Együtt a hősök emlékéért

Szöveg: Tóth Andrea |  2012. szeptember 24. 14:45

Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár katonái mellett több mint száz diák, civilek és nyugállományú katonák vettek részt Debrecenben az őszi hadisír-gondozáson.

1595941905

A Honvédség és Társadalom Baráti Kör (HTBK) Debreceni Szervezetének felhívása nyomán a napokban a debreceni Honvédtemetőben, az Orosz Hadifogoly- és Járványtemetőben illetve a Nagysándor József-emlékműnél folytatódott az az áprilisban megkezdett munka, amellyel a sírgondozók az elhunyt hősök emléke előtt tisztelegnek.

A Honvédtemetőben a derecskei I. Rákóczi György Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium, a Szent József Gimnázium diákjai és a Bocskai dandár katonái tevékenykedtek. Kapálták a sírok környékét, gazolták az ösvényeket, összegereblyézték és konténerekbe rakták az elszáradt faleveleket. Egy másik csoport a sírköveket tisztította meg drótkefével, valamint a kőtáblákon található neveket festette újra. A dandár 39. Lövészzászlóaljának katonái többek között elődeik, a 39. Császári és Királyi Gyalogezred hőseinek nyughelyeit tették rendbe.

Az Orosz Hadifogoly- és Járványtemetőben a 24. Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóalj katonái a Gábor Dénes Elektronikai Műszaki Szakközépiskola és Kollégium katonai osztályainak növendékeivel együtt dolgoztak a sírok rendbetételén. Míg a csapat egyik fele az elburjánzott növényzetet gazolta és összegereblyézte a hulladékot a temető területén, a másik ecsettel a sírfeliratokat hozta rendbe. Eközben Mátyás Szabolcs rendőr őrnagy, a HTBK hadisírgondozó szekciójának vezetője, Martinkovics Katalin, a Bocskai dandár könyvtárvezetője és Csákvári Sándor, a HTBK hadisírgondozó szekciójának tagja az emléktáblákon szereplő neveket, születési időket ellenőrizte. Ezek nyilvántartási rendszerbe kerülnek, hogy a későbbiekben interneten is elérhetőek legyenek a leszármazottak számára. A diákok a Nagysándor József-emlékmű megtisztításában is segédkeztek a nap folyamán.

1595941905

A szervezők legközelebb halottak napja előtt terveznek takarítást az emlékhelyeken. „Céljaink között szerepel továbbá, hogy a köztemető azon parcelláját is rendbe tegyük, ahol – ha nem is háborúban, de a haza szolgálatában sok időt eltöltött – volt kollégák sírhelyei találhatóak" – fogalmazott dr. Lippai Péter ezredes, a Bocskai dandár parancsnokhelyettese.

A HTBK a közelmúltban azt javasolta, hogy Debrecenben az új köznevelési törvényben megfogalmazott közcélú munka egyik formája a hadisírgondozás legyen. Ezzel kapcsolatban már zajlanak az egyeztetések a polgármesteri hivatal oktatási osztályával.