Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Együtt a humánerőforrás biztosításáért

Szöveg: Magyar Honvédség Parancsnoksága |  2019. március 30. 8:44

Magyarországon ülésezett a Visegrádi Négyek védelmi minisztériumainak humánerőforrás munkacsoportja, amely látogatást tett március 27-én Székesfehérváron is.

1599200601
A Honvédelmi Minisztérium által szervezett esemény részeként – a Magyar Honvédség Parancsnoksága nevében – Sáfár Albert dandártábornok fogadta a lengyel, szlovák, cseh és magyar humánerőforrás és személyzeti vezetőkből álló szakértői munkacsoport tagjait Székesfehérváron.

1599200601
A székesfehérvári programrész során a csoport megismerhette a Parancsnokság szervezeti felépítését, feladatait, tájékoztatót kaptak a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program legfőbb célkitűzéseiről és az annak keretén belül megvalósuló technikai beszerzésekről.

1599200601
A magyar vezetéssel megalakuló Többnemzeti Hadosztály Törzselem rendeltetéséről, tervezett struktúrájáról és nemzeti összetételéről Somogyi Zoltán ezredes tett jelentést, míg a magyarországi NATO Erőket Integráló Elemmel kapcsolatosan Topor István ezredes tájékoztatta a résztvevőket.

A program zárásaként a jelenlévők megtekintették az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred, valamint az MH 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj technikai bemutatóját.

1599200602
Fotó: Révész Csaba