Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Együttműködési megállapodásokat kötött a Nemzeti Közszolgálati Egyetem

Szöveg: honvedelem.hu / uni-nke.hu |  2014. március 31. 14:22

A Semmelweis Egyetemmel és a Magyar Külügyi Intézettel kötött együttműködési megállapodást a Nemzeti Közszolgálati Egyetem március 28-án, pénteken.

http://uni-nke.hu/hirek/2014/03/28/egyuttmukodesi-megallapodasokat-kotott-az-nke
A Semmelweis Egyetemmel való együttműködésről a két intézmény rektora, prof. dr. Patyi András és prof. dr. Szél Ágoston írt alá megállapodást. A kontraktus alapján a két felsőoktatási intézmény az oktatás-képzés, a tudományos kutatás és ismeretterjesztés területein működik együtt.

A gyakorlatban − a többi között – közös kurzusok, tehetséggondozó és PhD-programok indulhatnak, melyekhez az egyetemek egymás számára vendégelőadókat biztosítanak. Az oktatók részt vehetnek a másik egyetem hallgatói szakdolgozatainak, diplomamunkáinak elbírálásában, vagy konzulensek lehetnek ezeknél. Várhatóak közös kutatások, együttesen szervezett tudományos konferenciák, közös kiadványok is. A megállapodó egyetemek munkatársai használhatják egymás könyvtárait, tudományos adatbázisait. A két intézmény a megállapodás alapján a jövőben közösen írhat ki pályázatokat vagy vehet részt pályázatokon.

Patyi András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora a megállapodás aláírása kapcsán elmondta: a több mint két éve működő intézmény folyamatosan bővíti kapcsolatait a hazai és nemzetközi egyetemekkel. Ezek közül is kiemelkedik a Semmelweis Egyetemmel kötött megállapodás, hiszen a SE köztudottan az ország egyik legjobb felsőoktatási intézménye. „Célunk az, hogy tudásunkat gyarapítsuk, ehhez pedig jó lehetőséget jelent számunkra a Semmelweis Egyetemmel való együttműködés" − tette hozzá a rektor.

1595969468
Az együttműködési megállapodást Patyi András és Szél Ágoston írta alá

Szél Ágoston, a Semmelweis Egyetem rektora szerint megtiszteltetés, hogy aláírhatta a megállapodást, amelyet az intézmény Szenátusa egyhangúlag támogatott. A rektor úgy véli, hogy a magányos egyetemek kora lejárt, reméli, hogy tartalmas és szoros lesz az együttműködés a két intézmény között. „Külön öröm számunkra, hogy ezen a napon, amely a Nemzeti Közszolgálati Egyetem napja, írhattuk alá a megállapodást" − mondta Szél Ágoston.

Szintén március 28-án írt alá megállapodást Patyi András rektor és Király András igazgató a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet együttműködéséről.

A Magyar Külügyi Intézetet a külpolitikai stratégiai tervezés tudományos hátterének erősítésére hívták életre. Alapító okirata szerint az intézet tudományos háttértámogatást hivatott nyújtani a Külügyminisztérium és valamennyi kormányzati szerv számára.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet közötti együttműködés célja, hogy elősegítse a hazai közigazgatást, a hon- és rendvédelmet érintő, a tágabb értelemben vett közszolgálati tevékenységet végző szakemberek képzését. Az együttműködés a többi között közös oktatási, képzési, kutatási kezdeményezésekre, közös pályázatok benyújtására vonatkozik, valamint lehetőség lesz az NKE hallgatói számára szakmai gyakorlat eltöltésére a Magyar Külügyi Intézetnél. A kontraktus alapján az intézet munkatársai konzultációval segítik az egyetemi hallgatók szakdolgozatának elkészítését, a két intézmény közösen szervezhet konferenciákat, szakmai rendezvényeket.

Kiemelt közös kutatási területnek számítanak majd a magyar−kínai kapcsolatok, Magyarország és a Balkán országainak kapcsolatrendszere, a visegrádi országok (V4) kapcsolatrendszere, valamint az európai integráció jelenségeinek vizsgálata.

Az együttműködési megállapodás aláírásakor Patyi András rektor és Király András igazgató is azt hangsúlyozta, hogy az eddig is meglévő személyes munkakapcsolatokon túl egy új fejezet kezdődik a két intézmény együttműködésében.

1595969468
Együttműködés a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet között

Fotó: uni-nke.hu