Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ejtőernyősök emlékezete

Szöveg: Kálmánfi Gábor |  2013. április 11. 11:39

Koszorúzással tisztelegtek a 72 évvel ezelőtt tragikus légi balesetben elhunyt katonák előtt április 10-én Jutaspusztán.

Sokan tudják, hogy 1941. április 12-én, felszállás közben, nem messze az egykori veszprémi katonai repülőtértől zuhant le a magyar légierő Savoia Marchetti SM−75 típusú repülőgépe. Szintén sokak előtt ismeretes, hogy a délvidéki bevetésre induló gép fedélzetén tartózkodó ejtőernyősök és a repülőgép személyzetének nagy része azonnal életét vesztette, köztük az akkori 1. Honvéd Ejtőernyős Zászlóalj életre hívója és parancsnoka, vitéz Bertalan Árpád őrnagy is.

1595952309

Kevesek előtt ismertek viszont azok a történetek, amelyek hűen árulkodnak vitéz Bertalan Árpád őrnagy egyéniségéről. Ezek közé tartozik például, hogy az új zászlóalj legelső kiképzési ugrásánál, 1938. szeptember 20-án Csordás Károly szakaszvezető Heinecke típusú háternyője nem nyílt ki, de a katona nagy lélekjelenléttel időben ki tudta nyitni a mentőernyőt, ami lefékezte zuhanását. Bertalan Árpád örömében húsz pengőt adott neki – persze a saját pénzéből. Ez akkor egy napszámos tíznapi bérének felelt meg. Jellemző volt a parancsnoki gondolkodására az is, hogy az új ejtőernyős-szabályzat első pontjaként fogalmazta meg: miután „ide mindenki önként jött, szabadon távozhat is, ha úgy érzi, idegei nem bírják ezt a szolgálatot, mert gyenge idegzetű ember hamar kerülhet halálos veszedelembe".

Ennek ellenére az elit alakulathoz októberben összesen 400 katona jelentkezett, mindannyian ejtőernyősök szerettek volna lenni. Bertalan Árpád persze alaposan megrostálta őket. A hírek szerint először levetkőztetve nézte végig a jelentkezőket, és akit alkalmatlannak minősített, máris mehetett vissza anyaalakulatához. Aztán ugróbemutató következett, ahol két ejtőernyős mellett titokban egy-egy fabábu is „ugrott." Amikor aztán utóbbi persze lezuhant, a parancsnok faarccal azzal vigasztalta a rémüldöző újoncokat, hogy háromból úgymond csak egy „veszett oda", ami nem is rossz arány. Végül 150-en maradtak a 400-ból…
Sajnálatos módon az 1941. április 12-ei tragédia az egész zászlóalj sorsát megpecsételte.

1595952309

A jutaspusztai megemlékezésen koszorút helyezett el az emlékműnél többek között Szücs József mérnök ezredes, az MH Légi Vezetési és Irányítási Központ parancsnoka, Vörös Zoltán okleveles mérnök alezredes, az MH 54. Veszprém Radarezred megbízott parancsnoka, Kiss Róbert ezredes, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis törzsfőnöke, valamint Kelemen József nyugállományú altábornagy, a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségének elnöke is.

Vitéz Bertalan Árpád őrnagyot április 12-én, katonai tiszteletadással temetik újra a Fiumei úti sírkertben.

Fotó: Szabó Péter Dániel