Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kilövés előtti állapotban egy észak-koreai rakéta

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. április 11. 10:50

Kilövés előtti állapotba helyezett az észak-koreai hadsereg legalább egy – Musudan típusú – ballisztikus rakétát, de nem kizárt, hogy ezzel csupán félre akarja vezetni a helyzet alakulását figyelő külföldi műholdakat – közölte a japán védelmi minisztérium egyik illetékese.

A tisztségviselő nem zárta ki, hogy Észak-Korea a közeljövőben egyszerre több, négyezer kilométeres hatótávolságú Musudan-rakétát és 1,3 ezer kilométeres hatótávolságú Rodong-rakétát indít el.
Tokiói és szöuli katonai szakértők azonban felhívják a figyelmet arra, hogy az észak-koreai hadsereg időről időre hangárba vontatja, ide-oda mozgatja a keleti partvidéken fekvő Vonszan város közelébe telepített Musudan-rakétákat, feltehetően azért, hogy megnehezítse a helyzet alakulását figyelő kémműholdak dolgát, és ne tudják pontosan meghatározni a felbocsátás időpontját. A rakéták mozgatása viszont rácáfol azokra a korábbi értesülésekre, hogy már feltöltötték volna őket üzemanyaggal.

1595952308

Észak-Korea a múlt héten szállított a helyszínre vonattal két Musudan-rakétát, azokkal elérheti Japán egész területét és az Egyesült Államokhoz tartozó csendes-óceáni Guam-szigetet is, ahol támaszpontja van az amerikai hadseregnek.
Műholdas felvételekből ítélve Vonszan közelében harckészültségbe helyeztek még egy rakétaüteget, amelyben öt mozgatható indítóállás van, Scud- és Rodong-rakétákkal felszerelve, ezeket is folyamatosan mozgatja a hadsereg. A Scud-rakéták 500 kilométerre repülhetnek, azaz alapvetően Dél-Korea ellen lehetne bevetni őket, míg a Rodongok maximális hatótávolsága 1300 kilométer, és akár japán célpontok ellen is használhatóak.

A korszerűbb, Musudan típusú rakétáival Észak-Korea még sosem kísérletezett, egyes vélemények szerint azért vetne be egyszerre Scudokat és Rodongokat, hogy ellensúlyozza a Musudan esetleges fiaskóját, és egyben demonstrálja haderejét.
Szöulban is igen valószínűnek tartják, hogy Észak-Korea a legnagyobb nemzeti ünnephez, Kim Ir Szen államalapító születésnapjához időzítve, április 15-e környékén egy vagy több rakétát bocsájt fel. Phenjan általában az ilyen évfordulókhoz időzíti a katonai erejét fitogtató kísérleteket.

Észak-Korea „nagyon közel korcsolyázik a veszélyes vonalhoz" – jelentette ki szerdán a Pentagonban Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter, hozzátéve, hogy Washington készen áll arra, hogy megvédje magát és szövetségeseit.

Az amerikai védelmi tárca vezetője hangoztatta, hogy az észak-koreai nyilatkozatok és lépések nem segítették elő a „robbanásveszélyes" helyzet semlegesítését. Hagel kijelentette: az Egyesült Államok és szövetségesei azt szeretnék, ha Észak-Korea mérsékelné retorikáját, ám ha ez nem történik meg, Amerika készen áll és képes arra, hogy megvédje magát és szövetségeseit.

A szöuli védelmi minisztérium szóvivője közölte csütörtökön, hogy a dél-koreai hadsereg teljes készültségben van, és Patriot-rakétáival lelövi azokat az északi rakétákat, amelyeket a területére irányítanak.

Címkékrakéta