Élete a repülés

A repülés Langó százados számára a
világ egyik legtermészetesebb tevékenysége,
a „földön" elképzelni
sem tudná az életét. Nem is lehet csodálkozni
ezen, hiszen a vadászgépek közvetlen
közelében, a kecskeméti repülőtér
melletti honvédségi lakótelepen nőtt
fel. Édesapja nyugállományú katonatiszt,
fegyvermérnökként szolgált a bázison.

„Remegtek a lakótelep ablakai, amikor
egymás után szálltak fel a MiG–21-
esek, a lenyűgöző látványért a legkedvesebb
játékaimat is azonnal félretettem.
Kamaszkorom egyik legnagyobb
élménye pedig az volt, amikor édesapám
elvitt az első kecskeméti repülőnapra.
Akkor jött Magyarországra először
F–16-os és MiG–29-es. Egyik sem repült
ugyan, de a közelükbe lehetett menni.
Rengetegen tolongtak a zónában,
hogy láthassák a statikus bemutató két
sztárját" – emlékszik vissza a Gripenflotta
új bemutatópilótája.

Tizenhat évesen, harmadikos gimnazista
korában, Jakabszálláson kezdett
vitorlázógéppel repülni.

Akkor már a katonai pályára készültem,
abban a tudatban éltem, hogy
az érettségi évében, 1997-ben indul vadászpilóta-
képzés a szolnoki főiskolán.
Aztán mégsem így történt, de mivel a
repülés közelében akartam maradni, a
Budapesti Műszaki Egyetem Közlekedésmérnöki
Karára jelentkeztem, hiszen
ott repülőgépészetre lehetett szakosodni.
A „biztonság kedvéért" pedig az akkor
még létező Kilián-főiskola repülésirányító
és sárkányhajtóműves szakára is
elküldtem a jelentkezési lapomat. Felvettek az egyetemre. Remekül sikerült
az első évem, de miután vitorlázógépre
oktatói vizsgát tettem, már-már többet
foglalkoztam a repüléssel, mint a
tanulással. Matekból és irányítástechnikából
alaposan el is maradtam a kreditpontok
gyűjtésével. Semmi nem motivált
ugyanis a tanulásra, nem volt életcélom,
elképzelni sem tudtam, hogy mit
kezdek majd a diplomámmal. Egy haszna
azonban mégis volt annak, hogy
gyakran kijártam Jakabszállásra. Ott
tudtam meg ugyanis, hogy ismét indul a
pilótaképzés. Barátaim közölték: vége a
linkeskedésnek! Ha tényleg ez a célom,
akkor húzzak bele a tanulásba, mert a
kanadai képzés alapfeltétele a diploma.
Akkor voltam negyedéves, azonnal beadtam
a jelentkezésemet és elkezdtem
tanulni. Kemény időszak volt, de sikerült
az összes elmaradt vizsgámat teljesíteni,
és az orvosi vizsgálaton is megfeleltem.

Abban az évben a kanadai képzésre
készülő hajózójelöltek Tapolcán estek
át az egy hónapos alapkiképzésen, aminek
a végén Langó Viktor szerződéses
őrvezetői rendfokozatot kapott.

Következett az ejtőernyős
kiképzés, majd pedig Szolnokon
az elméleti felkészülés.
A leghangsúlyosabb tárgy az
angol és a testnevelés volt, de
tanultunk repüléselméletet,
műszaki ismereteket, légi jogot
és navigációt is. A végén
pedig Jak–52-essel repültünk.
2005. május 11-én, évfolyamom
első csoportjában utazhattam
Kanadába. A reginai
egyetemre jártunk három hónapig.
Mindvégig a nyelvtanuláson
volt a hangsúly, általános
és szakmai angolt tanultunk.
Ez idő alatt szinte
meg sem szólaltam magyarul.

Az alapvető repülési fogásokat
Harvard II-n és Hawkon
sajátították el a magyar csoport
tagjai, a kiképzés műrepüléssel,
kötelékrepüléssel,
kis magasságú navigációval
és jó néhány katonai és polgári
repülőtér „bejárásával"
zárult. A sikeres vizsga után
aztán feltűzhették a „kanadai
szárnyakat".

Ezt a jelvényt azok kapják,
akik teljesítik a különféle
repülési teszteket és megszerzik a civil
szabályoknak megfelelő műszerrepülőképesítést
is. Kanadában erről azt mondják:
„először pilótának képzünk ki, és
majd ezután lehetsz katonapilóta." A
harcászati kiképzésünk a Cold Lake légibázison
volt, ahol többek közt már a
légi harcot, az elfogást, a földi célok leküzdését
és a négygépes csapásmérést
is gyakoroltuk.

Langó Viktor 2007-ben, a tanfolyam
elvégzése után, szerződéses hadnagyi
rendfokozattal lett a Puma század beosztott
repülőgép-vezetője. Ezt követően
hivatásos állományba vették, majd
rövidesen a bázis repülőműveleti főnökségére
helyezték, ahol jelenleg részlegvezető-
helyettesként dolgozik. Tavaly
nősült, kisfia, Zsombor, három hónapos.

Most az az egyik legfontosabb feladatom,
hogy tapasztalt pilótatársaim
tanácsait meghallgatva összeállítsam az
idei műrepülő programot. Erről egyelőre
csak annyit árulhatok el, hogy ugyan
lesz benne néhány új elem is, de alapvetően
a kiváló elődeim által megírt koreográfiára
épül. Hiszen a Gripeneknek
azóta is csak egy hajtóművük van, és a
szárnyaik fesztávolsága sem lett nagyobb.

(Az eredeti cikk a Magyar Honvéd magazin 2013. májusi számában jelent meg.)

Fotó: dr. Toperczer István orvos alezredes