Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Életmentésre képezve

Szöveg: Szabó Viktor |  2015. február 2. 16:16

Háromhetes elsősegélynyújtó kiképzés ért véget a napokban az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandárnál. A felkészítésen közel háromszázan vettek részt a dandár és az utalt alakulatok állományából.

1595987132

Az elsősegélynyújtó oktatást minden évben megrendezi a dandár egészségügyi főnöksége. A jelenleg három oktatót számláló csapat a Magyar Resuscitatios Társaság által meghatározott, országosan egységes tananyagot adta át a résztvevőknek.

A képzés tartalmazta többek között az ájulás, munkahelyi rosszullétek kezelésének, légúti idegentest eltávolításának, valamint az eszköz nélküli, és félautomata defibrillátorral történő újraélesztésnek a gyakorlását is.

1595987132

Az alakulat egészségügyi főnöke, dr. Bárkányi Rita alezredes elmondta: az idei képzés után a Mályiban, Bujákon és Mátraházán működő Kulturális Oktatási és Rekreációs Központokba félautomata defibrillátorokat helyeznek ki. Ezeken a településeken nincs mentőállomás így különösen fontos, hogy a betegek laikus elsősegélyben részesítése minél hamarabb megkezdődjön a kiképzett személyzet segítségével.

1595987132

Fotó: a szerző felvételei