Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Elfogadta az Országgyűlés a Magyar Honvédség hivatásos katonai létszámát

Szöveg: honvedelem.hu |  2019. július 2. 12:49

Az Országgyűlés ma elfogadott határozatában 37 650 főben állapította meg a Magyar Honvédség hivatásos katonai létszámát, így biztosítva Magyarország biztonságának további erősítését és a Zrínyi 2026 program honvédelmi fejlesztési keretét.

1599205045
Ezt a létszámot folyamatosan, a Kormány által meghatározott ütemben 2026-ra kell teljesítenie a honvédségnek. A fejlesztés középpontjában a toborzás-kiképzés, a biztos katonai életpálya és a Digitális Katona Program végrehajtása áll.

Célunk a térség legmodernebb és legütőképesebb haderejének a megteremtése, mert így biztosíthatjuk hazánk békéjét és függetlenségét, a magyarok biztonságát.

A határozatot a Fidesz-KDNP mellett a nemzetiségi és a Mi Hazánk képviselői szavazták meg. A Gyurcsány vezette ellenzékről – a DK-tól az MSZP-n át a Jobbikig – ismét bebizonyosodott, hogy a legfőbb nemzeti ügyben is képtelenek önös pártpolitikai érdekeiken felülemelkedni. Ezért a honvédelem területén sem számíthatnak rájuk a magyar emberek.

Németh Szilárd parlamenti államtitkár, miniszterhelyettes közleménye.