Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Elgondolkodtató beszélgetés a Stefánia Szalonban

Szöveg: Kovács Zoltán |  2013. október 17. 12:22

A budapesti Stefánia Szalon ebben a hónapban két vendéget hívott meg a szokásos beszélgetésére: Gulyás János és Gulyás Gyula a hatvanas évek elejétől végigjárta a magyar filmélet minden szegmensét, az amatőr filmes léttől, a televíziózáson keresztül, a filmgyárig.

1595961618

A változatos műfajú munkák ellenére a filmesek fő szakmai irányultsága a dokumentumfilmezés maradt. Az 1982-86 között forgatott Én is jártam Isonzónál című alkotásuk az első világháborús olaszországi hadszíntér eseményeit mutatja be.  A film a tisztek és beosztottak kapcsolatáról, az ellenséggel való találkozásról és annak megítéléséről, félelmekről, gondokról, hősi küzdelmekről szól.

Ahogy az alkotók a Stefánia Szalonban elmondták: „nem törekedtünk tudományos felfedezésekre, nem akartunk mást, mint a sokat emlegetett kisemberek lelki-szellemi nagyszerűségét s gyarlóságát megidézve, megőrizni magunknak s az utánunk következőknek az utolsó huszárok, egykori utászok, tüzérek és gyalogosok századunk hajnalán megélt, sokszor meghamisított élményeit, sorsát. Alapos levelezés, hirdetés, kérdőívezés után általában 40-50 perces interjúkat készítettünk azokkal, akik jelentkeztek. Száznál több emberrel forgattunk, ugyanis rádöbbentünk, hogy itt az utolsó pillanat megörökíteni ezt a hihetetlen kataklizmát."

1595961618


Fotó: Kiss Krisztina