Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Elhunyt Klész László nyugállományú ezredes

Szöveg: Győr Béla |  2013. április 10. 9:14

Életének 75. évében, 2013. március 29-én, pénteken elhunyt Klész László nyugállományú honvéd ezredes, a HM Testnevelési és Sportosztály volt vezetője.

1595952086

1963-ban avatták hadnaggyá, 1965 és 1970 között a Hadihajós Dandár testnevelőtisztje
volt Budapesten, ahol az utolsó két évben a Sportszázad parancsnoki beosztását látta el. 1970-től 1991-ig a HM Sportosztályán dolgozott, amelynek 1987-től ezredesi rendfokozatban a vezetője
volt. Az átszervezést követően lett a Magyar Honvédség Parancsnokság Testnevelési és
Sportosztályának első embere. 1993 óta volt nyugdíjas.

Életében a testnevelés és a sport meghatározó szerepet töltött be. A katonai testnevelés
és sport irányítása mellett aktívan részt vett a magyar egyetemes sport munkájában. Tagja
volt a Magyar Olimpiai Akadémia Tanácsának és a Budapesti Honvéd Sportegyesület
elnökségének, s ellátta egy rövid időre a BHSE felügyelőbizottsági elnöki tisztségét is.

Küldetésének érezte, hogy az utókor számára összegyűjtse és megírja a katonasportolók
elévülhetetlen érdemeit a magyar és az egyetemes sportban. 2003-ban szerzőtársával, Győr Béla nyugállományú
alezredessel közösen – a HM gondozásában – kiadták a Magyar hivatásos katonák az
újkori olimpiai játékokon
, majd 2012-ben a Katonaolimpikonok című könyvüket. Mindemellett
Érd városában, ahol élt, 1998-tól külső tagja volt a városi képviselő-testület gyermek-, ifjúsági és sportbizottságának. 2002-től az Érd Nyugalmáért Közalapítvány felügyelőbizottságának elnöke volt. A nyugállományú testnevelők rendezvényeinek egyik fő
szervezőjeként, állandó résztvevőjeként tevékenykedett.

Személyében a katonai és a honvédsport egyik legelkötelezettebb hívét veszítettük el.
Emlékét megőrizzük!
Temetéséről intézkednek, annak pontos idejéről később tájékoztatjuk honlapunk olvasóit.