Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Földre kényszerül az amerikai harci gépek egyharmada

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. április 10. 8:34

A költségvetési megszorítások miatt földre kényszerül az amerikai légierő hadrendbe állított harci repülőgépeinek mintegy egyharmada – jelentette ki április 9-én, kedden Mike Hostage tábornok, az amerikai légiharc-parancsnokság vezetője a virginiai Langley-Eustis támaszponton.

A kényszerleállás az Egyesült Államokban, Európában és a csendes-óceáni térségben állomásozó erőket egyaránt érinti majd. A légierő egyelőre nem közölte a takarékossági intézkedések által közvetlenül sújtott egységek és bázisok listáját.
A földre kényszerülő egységek között vannak vadászgépszázadok, bombázók, valamint légi megfigyelést végző repülőgépek is. Egyes F-16-os, F-22-es, A-10-es és B-1-es egységek a hazatérésük után függesztik majd fel a repülést, mások viszont már kedden földre kényszerültek.

„A sávos készültség koncepciójára kényszerülünk, amelynek keretében csak az olyan egységek képesek teljes egészében bevetés végrehajtására, amelyek az afganisztánihoz hasonló, jelentős műveletek támogatására fejlődnek fel" – jelentette ki Hostage tábornok.
Rámutatott: a légierő alakulatai rotációs alapon lépnek vissza a szolgálattól, hogy a fegyvernem korlátozott forrásait a kritikus küldetésekre tudják összpontosítani.

Az amerikai légierő szerint az intézkedéseket az váltotta ki, hogy csökkentették a légiharc-parancsnokság műveletekre és karbantartásra fordítható keretét. A fegyvernem október 1-jéig mintegy az eredetileg tervezettnél mintegy 45 ezer órával kénytelen csökkenteni a kiképzőrepülések idejét.
„A jelenlegi helyzet azt jelenti, elfogadjuk annak a veszélyét, hogy a harci légierő nem lesz képes azonnal reagálni az előre nem látott eseményekre" – mondta a tábornok.

A légierő szerint általában 60-90 napos kiképzés szükséges ahhoz, hogy a repülőgépek kezelőszemélyzete visszatérjen a bevetésképes állapot szintjére. A földre kényszerült egységek esetében a fegyvernem a kiképzés súlypontját a földi – szimulátoros és elméleti – kiképzésre helyezi át.