Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Katonai offenzíva Északnyugat-Pakisztánban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. április 10. 8:26

Négy napja dúló harcokban mintegy 30 kormánykatona és csaknem száz szélsőséges fegyveres vesztette életét egy kieső északnyugat-pakisztáni hegyvidéki körzetben katonai illetékesek április 8-i, hétfői tájékoztatása szerint.

A hadsereg a pénteken elindított nagyszabású offenzívája során a Tira-völgy jelentős területeit szabadította fel a pakisztáni iszlamista tálibok és szövetségeseik uralma alól – közölte a neve elhallgatását kérő illetékes az AP hírügynökséggel Iszlámábádban.

A Bara folyó forrásvidékét magában foglaló Tira-völgy Hajbár körzetében fekszi a korlátozott önkormányzattal rendelkező északnyugati törzsi régióban. Az országrész a pakisztáni tálibok fő menedékhelye és hátországa.

A pastu törzsek lakta Tira-völgyben az utóbbi hetekben egymással vetélkedő fegyveres csoportok, köztük a pakisztáni tálibok harcoltak egymással a terület ellenőrzéséért, az összecsapások elől polgári lakosok ezrei menekültek el otthonaikból.