Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Elismerés az MH LVIK parancsnokának

Szöveg: Kálmánfi Gábor - vehir.hu |  2017. március 19. 18:18

Pro Urbe-díjat vehetett át Szücs József ezredes, az MH Légi Vezetési és Irányítási Központ parancsnoka Porga Gyula polgármestertől Veszprémben, március 15-én.

A városházán megrendezett ünnepélyes díjátadón elhangzott: Szücs József ezredes kiemelkedő vezetői ismereteivel és szakmai tudásával, tapasztalataival 2011 óta vezeti a központot. Méltatásában úgy fogalmaztak: elöljáróként elhivatottságával példát mutat az állománynak mind szakmai munkában, mind pedig a társadalmi kapcsolatok erősítését szolgáló kulturális és sporttevékenységekben. Az oktatás-nevelés területén végzett kiemelkedő tevékenységének központjában a felnövekvő generációk hazaszeretetének erősítése, a szülőföld, a város környezete, annak természeti és épített értékeinek megismerése, megőrzése áll.

1596029139

A civil társadalmi egyesület elnökeként támogatja Veszprém város katonahagyományainak ápolását, valamint a városban működő civil szervezetek széles körű összefogását a városi kulturális élet színesítése érdekében. Nemzetközi együttműködések során nagy figyelmet fordít arra, hogy az országot és a várost határainkon túl is megismerjék; emellett kiemelten támogatja a sport- és kulturális rendezvényeket.

Fotó: Domján Attila (vehir.hu)