Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Élő történelem Pákozdon

Szöveg: honvedelem.hu |  2015. április 14. 11:29

Hetven esztendővel ezelőtt fejeződtek be a második világháború harcai Magyarországon. Erre emlékezve rendezték meg az „Élő történelem” elnevezésű programot Pákozdon, a katonai emlékparkban.

1595991334

A program nyitányaként második világháborús fegyverekből, egyenruhákból és relikviákból nyílt kiállítás az emlékparkban. A Polgár Zoltán, Dósa János, Rangel István és Szebenyi István magángyűjtők közreműködésével létrehozott tárlat igazi kuriózumokat mutat be a korszak hadi felszereléséből. A magángyűjtők érdemeit és a kiállítást dr. Szabó József János hadtörténész méltatta.

1595991334

Az egész napos rendezvényen a Magyar Tartalékosok Szövetsége (Matasz) hagyományőrzői, a magyar királyi 106. tüzérüteg, valamint a magyar királyi „Szent István" 3. honvéd gyalogezred Hagyományőrző Egyesület hagyományőrző katonái folyamatos kiképzést tartottak az érdeklődők részére, akik egyebek mellett megismerkedhettek a 120 milliméteres aknavető működésével is. A gyerekeket pedig interaktív foglalkozások várták.

1595991334

A Had- és Kultúrtörténeti Egyesület elnöke, Szebenyi István a hadszíntérkutatás egyik elemével, a detektoros kutatással ismertette meg a látogatókat, közben Székesfehérvár második világháborús bombázásairól, a harcokról és a város felszabadulásáról tartott előadást Laczkó Gábor iskolaigazgató.

1595991335

Fotó: Katonai Emlékpark – Pákozd