Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Elődeikre emlékezve ültettek fát a 39-esek

Szöveg: Cs. Sárkány Beáta hadnagy |  2015. március 22. 20:15

Újabb fával gyarapodott az egykori Hősök fasora Debrecenben, a Bem téren.

1595989887

Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár 39. lövészzászlóaljának katonái három éve minden tavasszal fát ültetnek az egykori Magos György téren, ahol valaha a Hősök fasora állt. Vantal Zsolt alezredes, a zászlóalj parancsnoka beszédében a zászlóalj névadója, a 39. császári és királyi gyalogezred hőstetteit méltatta, és felhívta a figyelmet a hagyományok ápolásának fontosságára. A zászlóaljparancsnok hangsúlyozta: „A múltbéli emlékeket ápolnunk kell, mert azokat csak úgy őrizhetjük meg a jelen és a jövő számára."

Beszédében megemlékezett a néhány éve Afganisztánban életüket vesztett bajtársaikról és azokról a katonákról, akik a háborúkban életüket áldozták hazájukért a 39-es zászlója alatt, az alakulat 1756 óta tartó fennállása során.

1595989887

A fa elültetésénél a Honvédség és Társadalom Baráti Kör 39-es szekciójának tagjai is jelen voltak. A résztvevők közösen ültették el a Hősök fasorának legújabb fáját, ezzel is bizonyítva összefogásukat a hagyományok ápolása és a hősök tisztelete terén.

Fotó: Szalka Miklós őrvezető