Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Elöljárói látogatás a határon

Szöveg: Búz Csaba hadnagy |  2017. augusztus 9. 14:43

A határvédelmi feladatokba bevont katonáknál tett látogatást augusztus elején az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka.

1596037210

Huszár János altábornagy a Honvéd Vezérkar Haderőtervezési Csoportfőnökség csoportfőnöke, Csombók János ezredes kíséretében érkezett Hódmezővásárhelyre, az MH Alföldi Ideiglenes Alkalmi Kötelék (MH AIAK) parancsnokságára, ahol Vokla János ezredes, az MH AIAK parancsnoka bemutatta a katonák Csongrád megyében végzett határvédelmi feladatait.

A kelebiai Határvédelmi Bázison Legoza Bálint alezredes, az MH AIAK parancsnokhelyettese a Bács-Kiskun megyére vonatkozó feladatokról jelentett az elöljárók részére.
A bázis bejárásakor a csoportfőnök bepillantást nyert az ott szolgáló katonák mindennapi életébe és megnézte a katonák elhelyezésére szolgáló négyfős, klimatizált lakókonténereket is.

A program során a két katonai vezető találkozott a szolgálatban lévő katonákkal, és a levegőből is megtekintették az érintett határszakaszokat.

1596037210

A szerző felvételei