Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Előtérben a háttér

Szöveg: Révész Béla |  2016. január 25. 6:08

Ötvennégy gyakorlat és különböző felkészítés több mint harmincezer katona részvételével, mintegy háromszázhatvan négyzetkilométeren: az MH Bakony Harckiképző Központ (MH BHK) tavalyi „gyorsmérlege” önmagában is imponáló, de Vokla János ezredes, parancsnok segítségével betekinthetünk a „kulisszák” mögé is.

1596007579

Az MH Bakony Harckiképző Központ az MH Összhaderőnemi Parancsnokság egyik legfontosabb katonai szervezete. A Magyar Honvédség valamennyi alakulata az MH BHK gyakorlóterein hajtja végre kiképzésének jelentős részét. A központi gyakorló- és lőtér bázisain (Bakonykúti, Hajmáskér), Táborfalván és az újdörögdi romvárosban is folyamatos a nagyüzem. Mindez szerteágazó belső felépítést követel. A különböző alegységek közötti koordináció elengedhetetlen ahhoz, hogy feladatainkat hiba nélkül tudjuk végrehajtani – mutatta be a hátteret Vokla ezredes.

A parancsnok a várpalotai Szimulációs Gyakorló és Kiképző Központról szólt elsőként. Ott zajlik a számítógéppel támogatott gyakorlatok tervezése, de oda tartoznak az úgynevezett döntnöki állomány tagjai is, akik kettős feladatot hajtanak végre: egyrészt a kiképzésre érkező csapatoknál ők végzik az okmányellenőrzést, másrészt a gyakorlat során felügyelik a biztonsági rendszabályok betartását, az éles mozzanatokat, s észrevételeket, javaslatokat tesznek az odaérkező alakulatok parancsnokainak. Ami a gyakorlati kivitelezést illeti, abban már egyértelműen az ellenerő-század tagjai a főszereplők.

1596007579

– Az ellenerő-század 2004 óta működik. Valamennyi ideérkező csapat kiképzése alatt – a missziós és egyéb hazai felkészítéseken – ők játsszák az „ellenséget", legyen szó támadásról, védelemről vagy gerilla harcmodorról. A gyakorlókkal semmit nem közölnek, hogy minél tökéletesebben szimulálják az éles helyzetekben is előforduló szituációkat – tudtuk meg a parancsnoktól.

Tervez, előkészít, végrehajt

Az éves kiképzési terv februárban ölt végleges formát. Egy gyakorlat minden esetben az adott alakulat igénybejelentésével kezdődik. Ebben jelölik meg, milyen típusú felkészítést akarnak végrehajtani, hány katonával, mekkora technikai háttérrel, milyen szempontok alapján. Az MH BHK törzse, a Szimulációs Gyakorló és Kiképző Központ koordináló, valamint a bázisok lőtér-üzemeltető szakemberei ennek alapján tervezik meg a konkrét előkészítést, majd a bázis berendezését az adott eseményre. A második fázis maga a gyakorlat, ahol az MH BHK állománya szintén jelen van, hiszen minden kiképzés más és más szegmensekből áll, eltérő berendezésekkel, biztonsági szabályokkal. Hogy ez utóbbit mennyire komolyan veszik, arra bizonyíték, hogy 2015-ben a gyakorlatok során mindössze két baleset történt, ám azok is közlekedési jellegűek voltak, személyi sérülés nélkül.

1596007579

A harmadik szakasz a visszarendezésről szól. A csapatok kiképzése után az MH BHK visszaveszi a területet, aprólékosan megvizsgálva annak minden részét. Nemcsak az esetlegesen hátramaradt lőszerek és a biztonság miatt van szükség az alaposságra, hanem a környezetvédelem miatt is, hiszen a harckiképző központ egyes területein szigorú Natura 2000-es természetvédelmi előírások vannak érvényben. Ha kell, az alakulat katonái területrendezési munkákat is végeznek; ennek során a műszaki rajok állítják helyre a helyszíneket.

Teljes nagyüzem

– Az MH Bakony Harckiképző Központ csak karácsonykor és nyáron egy hónapra csendesedik el. Az év többi részében mindig zajlik valamilyen felkészítés. Meg kell különböztetnünk fontosabb nemzetközi és hazai gyakorlatokat, törzsfelkészítési rendezvényeket és kisebb harcászati vagy lőgyakorlatokat – hallhattuk Vokla ezredestől.

1596007579

Idén az első nagy nemzetközi gyakorlatra február-márciusban került sor. A Warlord Rock 2015 amerikai–magyar kiképzés során mintegy háromszáz katona gyakorolta az átcsoportosítást műveleti területre, a védelmi és támadó tevékenységet, a légideszant műveletek tervezési, szervezési és vezetési feladatait. Májusban már az újdörögdi bázison folyt a munka, ahol az MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj katonái amerikai és horvát különleges műveleti erőkkel vettek részt a Jackal Cave 2015 gyakorlaton. A két hétig tartó felkészülésben a légierő katonái is közreműködtek. Az igazán nagy feladat júniusban jött el az MH BHK számára. Ekkor kezdődött a több mint 28 ország mintegy kétezer hazai és külföldi katonáját, továbbá 600 technikai eszközét felvonultató Capable Logistician 2015 gyakorlat, amely a NATO tag- és partnerállamai logisztikusainak legnagyobb megmérettetése volt idén.

– Magyarország, mint a gyakorlat fogadó nemzete teljes körű biztosítási és támogatási feladatokat látott el. Ez a harckiképző központ kapacitását is alaposan próbára tette, de zökkenőmentesen bonyolítottuk le a gyakorlatot – értékelt az alakulat parancsnoka.

1596007580

Az év legfontosabb, egyben az MH BHK számára is a legnagyobb kihívást jelentő nemzetközi gyakorlata kétségtelenül a Brave Warrior 2015 volt, szeptember közepétől október végéig, majd következtek – november utolsó hetétől december közepéig – a Vice Vorsight és Thunder Clode gyakorlatok. A kiképzési események elsődleges célja az volt, hogy a NATO-tagországok katonái a szövetség elvárásainak megfelelően gyakorolják a különböző alegységek közötti együttműködést. A több héten át tartó magyar vezetésű parancsnoki és törzsvezetési, valamint harcászati gyakorlatok, éleslövészetek egyben a BHK-nak is kiváló lehetőséget biztosítottak képességeinek bemutatására.

A Brave Warrioron a központ valamennyi alegysége érintett volt. Hosszú hetekig tartó felkészítésről beszélünk, amelyen hat nemzet katonái vettek részt, köztük több mint ötszáz amerikai. Részünkről ez az esemény jelentette a legnagyobb koordinációs és logisztikai kihívást. A szimulációs központ döntnöki állományától a szállítási és kiszolgálási gyakorlatokon át az ellenerő-század közreműködéséig az alakulat minden téren részt vett az erőpróbán – jegyezte meg Vokla ezredes, hozzátéve: rengeteg tapasztalatot szereztek, amelyeket a 2016. esztendő hasonló jellegű kiképzésein hasznosítani tudnak majd.

1596007580

Ami a tisztán hazai gyakorlatokat illeti, a parancsnok a Bakonyi Csapás 2015-öt emelte ki legfontosabbként. A májustól augusztusig tartó gyakorlaton a tatai MH 25. Klapka György Lövészdandár a V4 EU-harccsoport részére felajánlott lövészszázad ellenőrzését, valamint az alakulat harctámogató alegységeinek felkészítését hajtotta végre.

– A Bakonyi Csapás egybeesett a Capable Logistician egyik fázisával, amikor a logisztikai és a manővererők együttműködését tesztelték. Egyre több az összevont kiképzési esemény, amikor több alakulat tartózkodik egyszerre a bázisokon, vagy egy alakulat több alegysége tart egyidejűleg különböző kiképzési gyakorlatokat. Ezek az esetek a központtól is speciális koordinációt igényelnek – hívta fel a figyelmet Vokla ezredes a kiképzési események párhuzamosságára.

1596007580

A parancsnok a folyamatosan bővülő kiképzési repertoárral összefüggésben külön kiemelte a most már széles körben, az MH BHK-nál pedig szinte folyamatosan alkalmazott MILES rendszerű gyakorlatokat. Ennek lényege, hogy a fegyverekre és az állomány tagjaira olyan szimulációs eszközöket szerelnek fel, amelyek lézerimpulzusok segítségével jelzik, ha a vaklőszer kilövése után az „ellenséges" katona találatot kap – „megsérül" vagy „életét veszti".

– 2015-ben tizenegy alkalommal rendeztünk MILES rendszerű gyakorlatot. A jelenlegi kiképzési körülmények között ez a szisztéma adja a legátfogóbb képet egy gyakorlat eredményességéről, a hibákról és a jó megoldásokról egyaránt – jegyezte meg az ezredes.

1596007580

Dübörög tovább…

Januárban már a 2016-os gyakorlatok tervezését kezdték meg a harckiképző központban. Ez részben az alakulat saját katonáinak missziós és hazai felkészítésére is vonatkozik. 2015-ben az EUFOR-ban, a KFOR-ban és az afganisztáni Eltökélt Támogatás misszióban összesen huszonöt fővel képviseltették magukat, az új váltásokba (például az EUFOR 18-ba) pedig már meg is kezdték a felkészülést. Az elmúlt esztendőben más dolguk is akadt az MH BHK katonáinak: a biztosítási feladatok mellett százkét fővel részt vettek a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet miatt a Közös Fellépés és Közös Akarat gyakorlatokban, s közülük harmincan jelenleg is váltásos szolgálatot látnak el a határ mentén. A nagyobb gyakorlatok (Brave Warrior 2016, Várpalota Challenge 2016) sikeres lebonyolítása érdekében a prioritást továbbra is a Szimulációs Gyakorló és Kiképző Központ, valamint az ellenerő-század tevékenysége élvezi, de az MH BHK számára minden kiképzési esemény fontos.

– Bár a logisztika és a felhasznált erőforrások tekintetében különbséget teszünk a gyakorlatok között, a kitűzött cél megvalósítása érdekében minden esetben ugyanolyan intenzitással dolgozunk. Legyen szó egy missziós bemeneti követelményre felkészítő tanfolyamról, a gépjárművezetői állomány kiképzéséről, épületharcászatról vagy tüzérségi gyakorlatról, mi ugyanazzal a precizitással figyelünk minden részletre – zárta a beszélgetést Vokla János ezredes.

1596007581
* * *

A Bakony Harckiképző Központ biztosítja mindazokat a feltételeket, amelyek a Magyar Honvédség és a külföldi fegyveres erők csapatai haderőnemi, összfegyvernemi, szakharcászati, parancsnoki, törzsvezetési és békefenntartó gyakorlatainak végrehajtásához szükségesek. Egyéni, csoportos és kötelékben végrehajtott gyalogsági, harckocsi-, tüzérségi, repülő- és helikopterlövészeteket szervez, haditechnikai eszközöket tesztel. Zászlóalj-, ezred-, dandár-, valamint hadtestszintű parancsnoki és törzsvezetési gyakorlatokat készít elő és vezet le. Szakasz-, század- és zászlóaljszinten éles és szimulációs felkészítéseket szervez, ellenőrzi és értékeli azokat. Kiszolgálja a gyakorlatokat, betartatja a biztonsági rendszabályokat. A központ méri fel a különböző missziókba kijelölt katonák általános katonai képességét is, és szervezi a tanfolyamokat a bemeneteli követelmények teljesítése érdekében.

Fotó: Tóth László és MH BHK

Forrás: Magyar Honvéd 2016. január