Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Első a biztonság

Szöveg: Révész Béla |  2016. november 11. 14:12

A hazai védelempolitika aktuális kérdéseiről tartott előadást dr. Simicskó István honvédelmi miniszter a vezérkari tanfolyam hallgatóinak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Zrínyi Campusán. 

1596022904

A Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség vezetése kiemelt figyelemmel kíséri a Nemzeti Közszolgálati Egyetem vezérkari tanfolyamának képzéseit. November 10-én dr. Simicskó István tartott előadást a tanfolyam hallgatóinak. A honvédelmi miniszter elsősorban a Magyar Honvédség hamarosan elkezdődő fejlesztési terveiről, valamint az Európai Unió egészére hatással bíró biztonságvédelmi folyamatokról beszélt a hallgatók előtt.

Dr. Simicskó István hangsúlyozta: a szabadság, amelyet egy állam alapértékként garantál polgárainak, csak a biztonság folyamatos fenntartásával együtt értelmezhető. „Szabadság nincsen biztonság nélkül. A biztonságnak azonban ára van. Áldozni kell rá és folyamatosan dolgozni érte" – mondta a miniszter. A tárcavezető emlékeztetett: a honvédelmi törvény értelmében Magyarország biztonsága három pilléren nyugszik, a Magyar Honvédségen, a szövetséges partnerekkel való együttműködésen és az állampolgárok hazafias hozzáállásán. A miniszter szerint a közeljövőben mindhármon erősíteni kell. Ennek kapcsán szót ejtett a Magyar Honvédségen belüli, 2026-ig tartó fejlesztési tervről, valamint a tartalékos rendszer új alapokra helyezéséről is. A miniszter a fiatalok és a civil társadalom megszólítását stratégiai fontosságúnak nevezte, kiemelve a most alakuló honvédelmi sportszövetség szerepét a folyamatban.

Dr. Simicskó István az Európai Unió egészét érintő biztonságpolitikai problémákkal összefüggésben kijelentette: soha nem volt még annyira hangsúlyos az összefogás és a közös védelem, mint napjainkban. Rámutatott: mára egységes álláspont kezd kialakulni az unión belül a migránsválsággal kapcsolatban, amelyen belül egyre inkább felértékelődik a regionális összefogás szükségessége.

1596022904

Fotó: Dévényi Veronika