Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Eltökéltségből jeles – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2018. május 9. 6:57

A Magyar Honvédség első, és ez idáig egyetlen női szállítórepülőgép-vezetője a kecskeméti repülőbázison szolgál. Zolnai Lea hadnagy az Aviation Leadership Program keretében, az Egyesült Államokban sajátította el a beosztásához szükséges alapismereteket, s jelenleg a légierő új Airbus A319 típusú csapatszállító gépeire történő átképzésen vesz részt.

1599186536
A repülésért tizenéves kora óta rajong Zolnai Lea, aki már a középiskola első évében úgy döntött: pilóta lesz. Ifjúkori eltökéltségének eredményeként pedig előbb volt „jogosítványa" vitorlázógépre, mint személyautóra.

– Eszembe sem jutott, hogy más pályát válasszak. Tizenhat évesen már szinte minden szabadidőmet Dunakeszin, a Malév Aero Club repterén töltöttem. Góbéval kezdtem, aztán a KA8 következett, majd átültem a Pirat botkormánya mögé. Nagyjából egy év alatt megszereztem vitorlázógépre a szakszolgálati engedélyt. Abban viszont a nagypapámnak volt óriási szerepe, hogy a jövőmet a honvédség kötelékében képzeljem el. Ő ugyanis hivatásos katonatisztként szolgált a légierőnél, Tu–2-t, Li–2-t és Po–2-t repült. Alezredesként vonult nyugállományba. Sokat mesélt azokról az évekről, ezek a beszélgetések voltak rám akkora hatással, hogy elhatároztam: pilótaképzésre a NATO Flying Training in Canada (NFTC) program keretében fogok jelentkezni – emlékezett vissza az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis szállítórepülő-századának huszonöt éves másodpilótája. Érettségi után Lea a Corvinus Egyetem hallgatójaként készült a katonai pályára. Úgy gondolta ugyanis, ha mégsem sikerülne megvalósítania a tervét, egyetemi végzettséggel a civil életben könnyen elhelyezkedhet majd.

– Két hónapig úgy is tűnt, hogy környezetgazdálkodási agrármérnök diplomám lesz, de hamar ráébredtem, hogy ez mégsem az én világom. Otthagytam a Corvinust, és jelentkeztem a Nemzeti Közszolgálati Egyetem biztonság- és védelempolitika szakára. Viszont kénytelen voltam kihagyni egy évet, amit pultosként dolgoztam végig egy kávézóban. A pluszpontok reményében pedig felsőfokú nyelvvizsgát tettem angolból. Az NFTC-programra, végzősként, 2015-ben jelentkeztem. Vadászpilóta szerettem volna lenni, amire meg is volt minden esélyem. A háromnapos kecskeméti alkalmassági vizsgálaton ugyanis 1/A egészségügyi minősítést kaptam. Júliusban átvettem a diplomát, szeptemberben pedig bevonultam Szentendrére. Bevallom, egy kicsit tartottam ettől a három hónapos katonai alapkiképzéstől, de nem volt annyira vészes. Csak azok a fránya menetgyakorlatok ne lettek volna – jegyezte meg Zolnai Lea.

(További részletek a Magyar Honvéd magazin május 11-én, pénteken megjelenő számában!)