Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Emléktábla az első békefenntartó misszió tiszteletére

Szöveg: Várkonyi Melinda százados |  2019. május 27. 13:42

Az első nemzetközi békefenntartó műveletet megvalósító egykori osztrák-magyar konzul, Pintér Gyula tiszteletére avatott emléktáblát a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HM HIM) delegációja május 18-án Görögországban, Krétán.

1599203450
Az egykori Osztrák-Magyar Monarchia konzulátus épületénél tartott megemlékezésen részt vett Haupt Erik, Magyarország athéni nagykövete, Kállay Gabriella konzul, Kiss László ezredes, véderő- és katonai attasé, a görög haderő képviselői, valamint a HM HIM delegációja dr. Kovács Vilmos ezredes vezetésével.

Az Athéni Nagykövetség kezdeményezésére, a HM HIM finanszírozásából állított emléktáblát Pintér Gyula egykori konzul tiszteletére állították, aki fellépésével megakadályozta az 1896-ban az Oszmán Birodalomhoz tartozó Krétán kialakult etnikai és vallási konfliktus háborúvá szélesedését. Ezáltal több ezer ember életét mentette meg. A konzul nevéhez fűződő 1897-98. évi nemzetközi békefenntartó művelet kezdeményezése a modern történelem első nemzetközi békefenntartó misszióját eredményezte, amely ebben az értelemben egyben nevezhető akár magyar találmánynak is.

A közös szervezésű avató ünnepségen beszédet mondott és koszorút helyezett el Haupt Erik nagykövet, dr. Kovács Vilmos ezredes, a HM HIM parancsnoka, valamint az egykori konzulátus épület tulajdonosának leszármazottai.

(Az első békefenntartó misszió története a Magyar Honvéd következő számában olvasható majd.)

1599203450
Fotó: HM HIM, https://eparxiakofos.gr/