Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Emléktúrán a Fejér megyei menetszázad

Szöveg: Kálmánfi Gábor |  2019. február 23. 10:07

Fejér megyében ért véget február 21-én a Don-kanyarban harcolt, elesett, eltűnt vagy hadifogságba esett honvédek előtt tisztelgő XIX. Doni Hősök Emléktúra. A Magyar Tartalékosok Szövetsége (MATASZ) szervezte emléktúra katonai zárónapján Székesfehérvár Önkormányzata csapatzászlót adományozott a „Fejér menetszázad”-nak.

1599199216
A Hősök terén megtartott alakuló ünnepségen megtartott köszöntőjében Nagy Lajos, a MATASZ Fejér Megyei Szervezetének elnöke kiemelte: az emléktúra közel húsz éve alatt egyre több és több fiatal vesz részt a megemlékezésen. „Célunk, hogy továbbvigyük és továbbadjuk a történelmünk iránti tiszteletet, és ápoljuk a doni hősök emlékét" – fogalmazott az elnök.

1599199217
Az ünnepségen a város nevében Mészáros Attila, Székesfehérvár alpolgármestere adta át a csapatzászlót. Ünnepi beszédében vitéz Somogyváry Gyula A boldog szunnyadókhoz című verséből idézve emlékeztetett azokra a katonákra, akik a Magyar Honvédség több mint 170 éves történetének egyik „legborzalmasabb napjaiban küzdöttek, harcoltak hazánkért." Leszögezte: az utódok kötelessége az emlékezés mellett az emlékeztetés is. A csapatzászlót Spányi Antal megyéspüspök szentelte fel. A zászlót megáldó Oláh Emil ezredes, a HM Protestáns Tábori Püspökség kiemelt vezető tábori lelkésze úgy fogalmazott: az egyik legfőbb katonai erény a becsületesség, és ez olyan, mint a sziklakő: kemény és maradandó. Erre lehet hazát és nemzetet építeni, tette hozzá.

1599199217
A harcban elesett katonák emléke előtt koszorúzással tisztelgett többek között Mészáros Attila alpolgármester, Wilmek Tibor, a Fejér Megyei Közgyűlés alelnöke és Dancs Norbert, a Székesfehérvári Járási Hivatal vezetője,

1599199217
Az ünnepséget követően a középiskolások, jelenleg szolgáló és tartalékos katonák, honvéd hagyományőrzők által alkotott század dobszó mellett indult el, hogy a 17. honvéd gyalogezred emlékművét érintve, Zámoly, és Sárkeresztes érintésével, több mint húsz kilométert gyalogolva visszaérjenek Székesfehérvárra.

1599199217
Fotó: a szerző felvételei / ÖKK Székesfehérvár