Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Vidékbiztonság: új egyetemi képzés indulhat

Szöveg: Révész Béla |  2019. február 23. 8:51

Sikeresen zárta munkáját a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kara (NKE HHK), valamint a Szent István Egyetem (SZIE) közös kutatóműhelye, amely a vidékbiztonság komplex rendszerét vizsgálta. A szakmai zárórendezvényt február 21-én tartották Gödöllőn.

1599199215
2017 augusztusában kezdte meg működését az a kutatóműhely, amely a vidékbiztonságot, illetve a biztonsági környezet hatását vizsgálta a vidék versenyképességére. Az NKE és a SZIE által közösen szervezett projekt elsődleges kutatási célja a vidékbiztonság komplexitásának feltárása és bizonyítása, rendszerszemléletű leírása és a speciális vidékbiztonsági tudatosság megteremtése volt.

A tavaly év végén zárult kutatás zárókonferenciáját a gödöllői Szent István Egyetemen tartották, hogy azon összegezzék a kutatóműhely főbb eredményeit, s javaslatokat tegyenek a további kutatásokra, illetve a két egyetem együttműködésének továbbfejlesztésére. Szilágyi Tivadar kutatásvezető, a SZIE tudományos dékánhelyettese a pályázati kutatás lényegét, az előkutatásokat, valamint a kutatási stratégiát összegezte. Mint mondta, a projekt három fő területre koncentrált: a vidékbiztonság értelmezésére több biztonsági aspektusból, az összetevők kapcsolatára és törvényszerűséginek meghatározására, valamint a vidékbiztonsági tudatosságra, melynek része az öngondoskodás kialakításához szükséges oktatási módszerek kidolgozása.

1599199215
Boldizsár Gábor ezredes, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Összhaderőnemi Műveleti Tanszék docense összefoglalójában a projekt komplexitását hangsúlyozta. Rámutatott, hogy napjaink globális biztonsági kihívásai a hazai vidékbiztonságra is jelentős kihatással vannak, s hogy a vidékbiztonság, mint a nemzeti biztonság fontos feltétele, egyre sürgetőbb megoldásokat kíván. Az ezredes hangsúlyozta: kutatásuk egyik eredménye éppen az öngondoskodás szükségességének bizonyítása volt, hiszen azzal, ha az állampolgárok tudatára ébrednek saját cselekvőképességüknek saját biztonságuk érdekében, az ország védelmi képessége is növekszik. A Magyar Honvédség éppen ezért hozta létre az Önkéntes Területvédelmi Tartalékos Rendszert, amely lokális alapon szerveződik.

A zárókonferencián, amelyen részt vett Padányi József, az NKE HHK dékánja, valamint Palkovics László, a SZIE rektora is, elhangzott: az együttműködést annyira sikeresnek ítélték, hogy a jövőben a két intézmény közös képzés keretében szeretné elindítani a Vidékbiztonsági szakot.

1599199215
Fotó: Tischler Zoltán