Érdekszövetség – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Az Osztrák–Magyar Monarchia első világháborús szereplésének végére pontot tevő padovai fegyverszünet (1918. november 3.) idejére egyértelművé vált, hogy a dualista birodalom nem marad fenn. Az év végén román, szerb és csehszlovák csapatok már jelentős magyar területeket tartottak ellenőrzésük alatt, a megszállók között azonban korántsem uralkodott egyetértés. Erre jó példa, hogy a Bánság térségében csak francia közvetítéssel sikerült megakadályozni egy román–délszláv háborút.A kisantant atyjaA román–csehszlovák–délszláv összefogás megteremtésében kulcsszerepet játszott Edvard Benes csehszlovák külügyminiszter, aki már 1920 januárjától síkra szállt az együttműködés mellett. Javaslatát eleinte Belgrádban és Bukarestben egyaránt elutasították, emellett a francia külpolitika irányítói szintén világossá tették: nem nézik jó szemmel egy Ausztriát és Magyarországot elszigetelő szövetségi rendszer megalakítását. 1920 januárjában ugyanis az új francia miniszterelnök, Alexandre Millerand – Maurice Paléologue külügyminiszterrel közösen – a vesztes országokat is be akarta vonni egy esetleges közép-európai együttműködésbe. E terv elleni tiltakozásul 1920. augusztus 14-én Csehszlovákia szerződést kötött a Szerb–Horvát–Szlovén Királysággal; a dokumentum első pontja kimondta, hogy amennyiben a két fél közül bármelyiket nem provokált agresszió éri magyar részről, akkor a másik állam azonnal a megtámadott segítségére siet.1920 őszén fontos változás történt a francia külügyminiszteri poszton: Paléologue utódja Philippe Berthelot lett, aki támogatta Benes elgondolásait, sőt Lengyelországot is be kívánta vonni a formálódó szövetségbe, ez a terve azonban nem valósult meg. A csehszlovák–lengyel viszony ugyanis nem volt felhőtlen, mivel a két állam 1919 januárjában hétnapos háborút vívott a Zaolzie régió birtoklásáért, s az ellenségeskedést csak az antanthatalmak utasítására szüntették be.