Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Eredményes évet zárt a BEOSZ

Szöveg: Nyulas Szabolcs |  2017. április 26. 17:51

Eredményes és sikeres évet zárt a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége (BEOSZ) – hangzott el a szervezet éves beszámoló küldöttgyűlésén április 25-én, kedden a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.

Hazuga Károly nyugállományú altábornagy, a BEOSZ elnöke beszédében elmondta, az elmúlt év egyik legnagyobb változása a tavaly megújuló elnökség volt, de a tisztújítás nem okozott törést a szervezet életében. Idén hangsúlyt fektettek egyebek mellett az új partnerekkel való kapcsolat kialakítására, és a tagok számának növelésére. Hozzátette, az elnökség továbbra is szem előtt tartja, hogy a tagság érdekében tevékenykedik, feladatait ennek szellemében végzi. Hangsúlyozta, hogy az ernyőszervezet működésének feltételei adottak, gazdálkodása kiegyensúlyozott és vagyoni helyzete stabil. „A BEOSZ továbbra is meghatározó, értéket teremtő, értékközvetítő tevékenységet végző, a katonai hagyományokat megőrző, országos lefedettségű társadalmi szervezet marad" – fűzte hozzá.

1596030986

A nyugállományú altábornagy a honvedelem.hu kérdésére válaszolva elmondta azt is, hogy jelenleg mintegy 100 tagszervezet dolgozik a BEOSZ szárnyai alatt, és a tagok létszáma eléri a nyolcezer főt. Bár a szervezet országos lefedettségű és még mindig nagyon sokan tartoznak hozzá, a jövő egyik kihívása a létszám folyamatos csökkenésének megállítása. Ennek egyik eszköze lehet – mint fogalmazott – a különböző rendezvények, illetve fórumok szervezése, ahol mások is betekintést nyerhetnek a BEOSZ működésébe. Ez ugyanis nemcsak érdekvédelmet jelent, hanem komoly erőforrásokat is mozgósítanak a katonai hagyományok és értékek védelmében, illetve azok bemutatására. Végső soron a katonai pálya népszerűsítése egy olyan irány, amely nemcsak a szervezetnek, de a honvédségnek is hasznára válik – tette hozzá.

A küldöttgyűlésen a tagok meghallgatták az éves beszámolót, amely kitért az elmúlt év fontosabb témáira, mint a BEOSZ működése, gazdasági helyzete, illetve bizonyos tagszervezetek munkájának részleteire is. A rendezvény végén a BEOSZ elnöke és Szűcs Imre ezredes, az MH Katonai Igazgatási és Nyilvántartó Parancsnokság parancsnoka együttműködési megállapodást írtak alá. A megállapodás értelmében a BEOSZ segítséget nyújt a parancsnokságnak a szociális feladatok ellátásában.

1596030986

Fotó: Rácz Tünde