Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Erősödik a migrációs válság leküzdésére irányuló regionális együttműködés

Szöveg: Honvédelmi Minisztérium |  2017. február 8. 15:29

„Migrációs kihívások közös kezelése” címmel Bécsben közös védelmi miniszteri és belügyminiszteri találkozóra került sor február 8-án, szerdán, a kibővített Közép-Európai Védelmi Kezdeményezés (CEDC+), és a kibővített Salzburg Fórum tagországok részvételével, amelyet a CEDC osztrák elnöksége szervezett.

Magyarországot dr. Simicskó István honvédelmi miniszter és dr. Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes képviselte az eseményen.

1596027335

Magyarország, Csehország és Ausztria belügyminiszterei és védelmi miniszterei partnereikkel közösen az Európát sújtó tömeges, illegális migráció kezelését érintő három fő kérdést tárgyaltak meg. Egyrészt a nyugat-balkáni migrációs útvonalon a határőrizet hatékonyságának fokozásáról, az EU-n kívüli válsággócokra vonatkozó koncepcionális kérdésekről, valamint az illegális bevándorlók tömegének forrás-országokba történő visszaküldésének kérdéseiről tárgyaltak a felek.

Dr. Simicskó István honvédelmi miniszter a munkaülések végén elmondta: „Az értekezlet megmutatta, hogy a térség országai a válság kezelésének koncepcionális megközelítésében hasonló állásponton vannak, a gyakorlati együttműködés terén pedig szolidárisak. A résztvevők egyetértettek abban, hogy a megvalósuló együttműködés az Európai Unió számára is hasznos, hozzájárul a hatékony, európai szintű összefogás megteremtéséhez."

1596027335

A résztvevők áttekintették a 2017-es év várható forgatókönyveit a migrációs válság alakulása szempontjából, és döntést hoztak a rendőrfőnökök és a vezérkar főnökök által 2017 áprilisáig elkészítendő Válságkezelési Akcióterv összeállításáról, ami a konferencia záró nyilatkozatában is szerepel.

Fotó: HBF/Pusch