Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Értékelés és feladatszabás az Altiszti Akadémián

Szöveg: Duruczné Téglás Dóra főhadnagy |  2018. április 18. 9:22

Megtartotta éves értékelő és feladatszabó értekezletét az MH Altiszti Akadémia. Bozó Tibor dandártábornok, parancsnok összegezte a 2017. évben végrehajtott feladatokat, majd meghatározta elvárásait az idei évre. Az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság parancsnoka értékelte az alakulat munkáját.

1599185361
Takács Attila dandártábornok értékelésében kiemelte a március 24-én, az akadémián megrendezett tartalékos esküt, mint az elmúlt időszak egyik kiemelt eseményét. Felhívta a figyelmet az alakulat előtt álló kihívásokra.

1599185361
„Példaértékű, amit az MH Altiszti Akadémia az erős altiszti kar kialakítása érdekében tett az elmúlt időszakban: a jó altiszt gerincét adja a Magyar Honvédségnek, kulcsfigurája a feladatok végrehajtásának" – mondta beszédében a tábornok.

Az előttük álló feladatok vonatkozásában kiemelten fontosnak tartja a tiszt- és altisztjelöltek közös gyakorlatait itthon és külföldön egyaránt, valamint a tartalékos altisztképzés megvalósításának rendszerét.

1599185361
Fotó: a szerző felvételei

Címkékaltiszt