Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Eskü és megemlékezés Szentendrén

Szöveg: Duruczné Téglás Dóra főhadnagy |  2018. február 24. 16:06

Szentendrén, az MH Altiszti Akadémia színháztermében tettek esküt azok a szerződéses legénységi állományú katonák, valamint pályakezdő tisztek és altisztek, akik tavaly december 4-én vonultak be alapkiképzésre.

1599182357
Az ünnepi eskütétel előtt a katonák egyperces néma fejahajtással emlékeztek a kommunizmus áldozataira. Az Országgyűlés 2000. június 16-án hatályba lépett határozatával február 25-ét a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapjává nyilvánította. „Február 25-én emlékezünk a több tízezer, családjától elválasztott és kényszermunkatáborba hurcolt honfitársunkra, a koholt vádak alapján mészárszékre küldött emberekre, az ellenállóként mártírhalált halt hősökre. Ezen a napon felidézzük mindazok emlékét, akik az erőszakrendszer áldozataivá váltak, családtagjaikra és szeretteikre, akiket a kommunista rezsim meghurcolt és kiszolgáltatott. És ezen a napon emelt fővel emlékezhetünk minderre, mert egy letűnt rendszer bűneit emlegetjük, amelyet a nemzet kitartása és a szabadság iránti olthatatlan vágya örökre eltemetett" – mondta Kollár Pál zászlós, a rendezvény narrátora.

1599182358

Az eskü szövegét Pálinkás Szilveszter honvéd mondta társai előtt. A Magyar Honvédség kötelékébe újonnan került, esküt tett katonákat az alakulat törzsfőnöke, Nagy Sándor ezredes köszöntötte, megköszönve a Mecséry János Kiképző Zászlóalj kiképzőinek munkáját.

„Önök az elmúlt tíz héten betekintést nyertek a katonák életébe, megtanultak mindent, amire szükségük lesz ahhoz, hogy leendő szolgálati helyükön fejlődni tudjanak. A haza védelme mindannyiunk feladata, a mai eskü ezt megerősítette. Kívánom, hogy a feladataikat mindig a lehetőségeikhez és tudásukhoz mérten a lehető legjobban hajtsák végre, és legyenek sikeresek a katonaéletben" – mondta az esküt tett katonáknak az ezredes.

1599182358

Fotó: a szerző felvételei