Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Expedíció az orosz télbe

Szöveg: Snoj Péter |  2018. február 24. 15:27

Elindult az Ázsia Túra elnevezésű expedíció, amelynek végcélja az oroszországi Szentpétervár. A tizenegy terepjáró fedélzetén utazó kalandorok – elődeink tiszteletére – útközben felkeresik és megkoszorúzzák az 1942-43 telén, a Don partján harcolt és elesett magyar katonák emlékműveit és temetőit is.

1599182355
Az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár otthonában, a Petőfi laktanya alakulóterén sorakozott fel az oroszországi expedíció a nagy út megkezdése előtt február 24-én, szombaton délelőtt. A résztvőket dr. Holló József nyugállományú altábornagy, a Honvédelmi Minisztérium kegyeleti diplomáciáért felelős miniszteri biztosa búcsúztatta. „Rendkívül fontosnak tartom ezt az expedíciót és bármely civil kezdeményezést. Ez a kis terepjárós csoport tulajdonképpen egy történelmi úton halad végig és felkeres a 369 temetőnkből legalább húsz-huszonötöt. Úgy gondolom, hogy a – majdani – tapasztalatokat leírva még többen fognak azon dolgozni, hogy igenis nézzük meg, hogy hol harcoltak nagyapáink, dédapáink és egy gyertyát, virágot vagy koszorút tegyünk le a sírjaikra. Az ilyen civil kezdeményezések mindig szívhez szólók és ebben mi katonák mindig partnerek vagyunk" – fogalmazott dr. Holló József. Hozzátette: az idén hetvenöt éve történt doni katasztrófa hőseinek emléke különösen fontos, hiszen a Don-kanyarban 125 ezer magyar veszett oda, vagy tűnt el a harcokban és a hadifogolytáborokban. „Úgy gondolom, hogy egy ilyen kezdeményezés végtelenül fontos az emlékezés, az emlékeztetés szempontjából, hiszen ezek tanítanak" – mondta.

1599182355

Murczin Zsolt, a túra főszervezője még katonaként járt először a Kara-kum sivatagban, igaz, akkor vasúton utaztak az egykori Szovjetunió lőterére. Az olykor zord és vadregényes táj azonban olyannyira megfogta, hogy hosszas felkészülést követően végül 2009-ben nekivágott terepjáróval is az útnak. Magányos expedíciója során dolgozta ki azt az útvonalat, amelyet egy évvel később már társaival tett meg útban a kazahsztáni Bajkonur, az egykori szovjet űrbázis felé. „A túrák mindig úgy működnek, hogy először én kimegyek, felfedezem, megírom a pályát és utána viszem az embereket. Idáig 200 ezer kilométert mentem Ázsiában" – mesélte el kérdésünkre válaszolva Murczin Zsolt.

Az idei, szentpétervári túra alkalmával sincs ez másképp, amelynek két hetesre tervezett időtartama során a kalandorok nem csak a kilométerekkel, de a farkasordító mínuszokkal és a gyakorta két méteres hófalakkal is meg kell majd küzdeniük. „Terepjárósok vagyunk, mi szeretjük a kalandot. Megcélozzuk az orosz telet. Ezt még sosem mertük, most megpróbáljuk. De, ha már tél, akkor elmegyünk a Don-kanyarhoz, ahol a mi őseink ugyanilyen zord időjárásban harcoltak" – mondta az Ázsia Túra főszervezője, hozzátéve: a magyar ősök történetének megismerése mindig szerves része útjaiknak. Korábbi expedícióik alkalmával jártak Kazahsztánban, ahol felkeresték a Madjar-törzseket, Ulánbátorban találkoztak a feketehunokkal is.

1599182356

A Petőfi laktanyában tartott búcsúztató ünnepségen dr. Holló József nyugállományú altábornagy méltató szavait követően a Magyar Honvédség Tábori Lelkészi Szolgálat protestáns és katolikus tábori püspökségek képviseletében Mészáros László alezredes és Rácz István százados mondták el az útbaindító imádságot és áldották meg a résztvevőket.

Ezt követően az MH Katonai Rendészeti Központ katonáinak felvezetése mellett a tizenegy terepjáró konvojba fejlődve elhagyta Budapestet. A túra résztvevői az út első napján elérik Kárpátalját, majd tovább haladnak a Vereckei-hágóhoz. A két hetes expedíció ideje alatt Oroszországban felkeresik a kurszki csata helyszínét és a Don-kanyart, majd Moszkva és végül Szentpétervár felé veszik az irányt.

1599182356

Fotó: a szerző felvételei