Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Évet zártak a Kuruc Vitézek

Szöveg: Galambos Sándor |  2014. február 26. 14:21

Elismerés és köszönet illeti önöket azért a tevékenységükért, amellyel éberen tartják az együvé tartozás érzését, és a haza, a honvédelem ügye érdekében végzett munkájukkal részt vállalnak a katonai hagyományok ápolásában, a hon védelmének a támogatásában – köszöntötte a Kuruc Vitézek Nyugállományú Egyesület tagjait február 21-én Kiskunhalason dr. Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke.

Évzáró-évindító közgyűlést tartott a kiskunhalasi Kuruc Vitézek Nyugállományú Egyesület. A vezetőség beszámolójából kiderült: saját szervezésű programokban gazdag, pénzügyi szempontból eredményes évet zárt a közösség. Részt vettek a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége és a dél-alföldi régió munkájában, ott voltak a város által szervezett valamennyi rendezvényen. Kiváló együttműködést ápolnak az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 1. Katonai Igazgatási és Érdekvédelmi Iroda munkatársaival, az önkormányzattal, a Felsővárosi Általános Iskolával, a különböző civil szervezetekkel és társegyesületekkel.

1595967635
„Elismerés illeti önöket a katonai hagyományok ápolása terén végzett munkájukért"

Szörényi István nyugállományú alezredes, a klub elnöke hangsúlyozta: a tavalyi év kiemelt feladatának tekintették az egyesület megalakulása 40. évfordulójának méltó megünneplését. Emellett részt vettek többek közt a Nemzeti Közszolgálat Egyetem által rendezett tüzérkonferencián, a felsővárosi iskola diákjaival közösen ünnepelték meg a honvédelem napját, megemlékeztek a világháborúkban elhunyt hősökről és természetesen a tüzérek napját is megtartották. Képviseltették magukat a Katonanemzedékek XXII. Találkozóján, a BEOSZ dél-alföldi régió által szervezett balatonkenesei továbbképzésen, a jánoshalmi és a csongrádi kistérségi találkozókon.

Az egyesület tagjai közül az elmúlt évben többen rangos elismerésben részesültek. A honvédelmi miniszter az Aranykor kitüntető cím ezüst fokozatát adományozta Lekrinszki Ferencnek, Süli Jenő, nyugállományú tűzoltó zászlós munkáját emlékplakettel köszönte meg. A Honvéd Vezérkar főnöke Gál Mihály ezredesnek emlékplakettet, Halmosi Józsefnének pedig ajándéktárgyat adományozott. Madarász László alezredes és Ferenczi Imre pedig BEOSZ-oklevél elismerésben részesültek.

Az egykori tüzérek ünnepi közgyűlésére szóló meghívást dr. Benkő Tibor vezérezredes is elfogadta. A Honvéd Vezérkar főnöke a honvedelem.hu kérdésére válaszolva elmondta: erősen kötődik a városhoz. Rakéta és tábori tüzér szakon végezte ugyanis a főiskolát, és szakaszparancsnoki beosztásban itt kezdte a tiszti pályáját. Kiskunhalasról ment az akadémiára, onnan Székesfehérvárra helyezték, 1990-ben aztán dandárparancsnok-helyettesként visszakerült az „anyaalakulatához", három év múlva pedig kinevezték a kiskunhalasi dandár parancsnokának.

A Kuruc Vitézek évzáró-évnyitó közgyűlésén a haza szolgálatában és a Magyar Honvédség érdekében végzett áldozatkész, lelkiismeretes munkájuk elismeréseként a Honvéd Vezérkar főnöke emléklappal és emlékplakettel köszönte meg az egykori tüzérek kollektívájának munkáját.

1595967636
A tagság ellenszavazat nélkül fogadta el a vezetőség beszámolóját

A Kuruc Vitézek Nyugállományú Egyesület vezetési, szervezési feladataiban való aktív részvételért, a programok megvalósulásáért végzett áldozatkész, önzetlen és lelkiismeretes munkája elismeréseként ugyancsak emléklappal tüntette ki Horváth Szép Lajosnét és Vidáné Lantos Etelkát.

A halasi nyugállományú tüzérek ünnepi közgyűlésén részt vett többek közt dr. Kovács György nyugállományú ezredes, a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége dél-alföldi régiója elnöke, Deli József ny. ezredes, a regionális szervezet tiszteletbeli elnöke és Durgó Tamás százados, az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 1. Katonai Igazgatási és Érdekvédelmi Iroda irodavezetője is.

Fotó: a szerző felvételei