Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Évnyitó egy KatonaSulis iskolában

Szöveg: Kovács Zoltán |  2013. szeptember 2. 16:02

Fontos törekvése az Árpád Szakképző Iskola tantestületének, hogy tanulóikban kialakítsák a hazához való kötődés és a hazaszeretet szívet melengető érzését – mondta Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a székesfehérvári intézmény évnyitó ünnepségén szeptember 2-án, hétfőn.

1595959254

A rendezvényen – amelyen többek között részt vett Domján László vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka is – elhangzott: az iskola és a honvédség kapcsolata nem új keletű. Az intézmény a város alakulataival és civil szervezeteivel már régóta jó kapcsolatot ápol, és nemrég bekapcsolódtak a KatonaSuli-programba is. A Honvédelmi alapismeretek tantárgy bevezetésével, honvédelmi szakkör aktív működtetésével, a város katonai életében való részvétellel és egy szaktanterem kialakításával sikerült interaktívvá tenni a honvédelmi ismeretek tanulását.

Emellett természetesen a fizikai nevelés is helyet kap a gyerekek életében, hogy fejlesszék a tanulók állóképességét, korunk divatos szenvedélybetegségeivel szemben az egészséges életmód előnyeiről tegyenek tanúságot.

1595959254

Fotó: a szerző felvételei