Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Évnyitó előadás a toborzásról

Szöveg: Bencsik Mónika tartalékos hadnagy |  2016. január 6. 13:55

A toborzási szakterületről tájékozódtak az MH Altiszti Akadémia Összhaderőnemi Vezető Altiszti Tanfolyamán résztvevő egységszintű vezénylő zászlósok Budapesten, az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH HKNYP) Dózsa György úti objektumában január 5-én, kedden.

Az MH Altiszti Akadémia a tavalyi évben harmadik alkalommal szervezett tanfolyamot az egységszintű vezénylő zászlósoknak, akik e kurzus keretén belül tavaly októberben látogatást tettek a parancsnokságon. Ekkor azonban az idő szűke miatt a katonai toborzás feladatkörét csak felületesen érintette az előadás. A téma fontossága miatt január 5-én gyűltek össze újra az altisztek, hogy ezzel a szakterülettel is alaposan megismerkedjenek.

1596006669

A résztvevőket Balog Sándor főtörzszászlós, az MH HKNYP vezénylő zászlósa fogadta, majd Vanyur Tibor ezredes, az alakulat parancsnoka nyitotta meg a továbbképzést. Mint elmondta: a toborzás a parancsnokság nagyon fontos feladata, ezért igyekeznek a lehető legtöbb lehetőséget megragadni és minél több felületen elérni a potenciális jelölteket. Természetesen fejlesztések, újítások nélkül nincsenek eredmények, ezért idén új platformokon is megjelenik az MH HKNYP: a fiatalok miatt a közösségi médiában, valamint tavasszal egy országfutás keretében személyesen is tájékoztatnak majd a katonák – fogalmazott az ezredes.

1596006669

A toborzásról Csehi Attila törzszászlós tartott részletes előadást. A Toborzó és Érdekvédelmi Osztály beosztott altisztje 2005 óta dolgozik a szakterületen, ezért mindenre kiterjedő tájékoztatást tudott adni a vezénylő zászlósoknak.

1596006670

Fotó: a szerző felvételei

Címkékaltiszt