Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Évről évre többen emlékeznek

Szöveg: Pásztortűz Kulturális és Hagyományápoló Egyesület |  2016. november 14. 19:01

Kiskunhalas 2014-ben csatlakozott a Háborús Emlékhelyeket Gondozók Társasága által meghirdetett nemzetközi gyertyagyújtási akcióhoz, amelynek az volt a célja, hogy minél többen tekintsék fontosnak az elhunyt áldozatok emlékének ápolását, a béke megőrzése melletti elkötelezettséget.

Az előző évekhez képest is többen vettek részt a kiskunhalasi Pásztortűz Egyesület szervezésében az alsóvárosi római katolikus temető 11-es parcellájában tartott megemlékezésen, amelyet november 11-én, pénteken tartottak az elhunyt katonai áldozatok és hadirokkantak sírjainál. Az önkormányzat képviselője mellett, számos általános és középiskola tanárai és diákjai, valamint társadalmi szervezetek vezetői és jó szándékú emlékezni kívánók érkeztek az eseményre.

1596023143

„Célunk, hogy a „közös Európában együtt emlékezés" jegyében a ma élő nemzedék tagjai közül minél többen érezzék sajátjuknak a csatatereken maradt déd- és ükapáink sorsát, tekintsék fontosnak az emlékezetünk ébrentartását, a béke megőrzése melletti elkötelezettséget" – hangoztatta a megemlékezésen Végső István, a Pásztortűz Egyesület elnöke. A történész beszédében felvázolta az első világháborúval kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat. Részletesen beszélt a kiskunhalasi katonák és áldozatok sorsáról. A hősi parcella történetének legfontosabb fejezeteit is felelevenítette.

Maróti Dezső harkakötönyi költő verse után Kiss Ferencné helyi poéta olvasta fel költeményét, majd dr. Finta József plébános áldotta meg a parcella mindkét részét. A résztvevők gyertyákat gyújtottak a hősi halott honvédek és hadirokkantak sírhalmainál, és virágokat helyeztek el. A programot az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság támogatja.

Fotó: Monda Margit