Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Februárban folytatódik a Ludovika Szabadegyetem

Szöveg: honvedelem.hu |  2015. február 4. 19:57

Február 10-én ismét várja az érdeklődőket a Ludovika Szabadegyetem. A programsorozat soron következő előadását prof. dr. Fülöp Mihály tartja majd A befejezetlen béke. Az európai rend és a párizsi magyar békeszerződés 1947 címmel.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem hagyományteremtő céllal indította el tavaly ősszel a programsorozatot, amelynek rendezvényei szinte minden alkalommal telt ház előtt zajlottak.

A tudományos témákat közérthető formában feldolgozó előadásokat idén is a megszokott időpontban és helyen tartják az egyetem oktatói: keddenként, 18 órától a Ludovika Campus főépületének II. előadójában várja az intézmény az érdeklődőket, akik ezúttal is megfogalmazhatják a témával kapcsolatos kérdéseiket, véleményüket.

A programsorozat még egy előadással jelentkezik ebben a hónapban: február 17-én dr. Kis Norbert tartja meg Milyen a magyar? – országképünk a nagyvilágban című előadását.

Az érdeklődők részvételi szándékukat itt jelezhetik. Az előadásokról bővebb információ a Ludovika Szabadegyetem oldalán található.