Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Felavatták Görgei Artúr honvédtábornok mellszobrát

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2018. május 16. 19:34

Az államfő részvételével felavatták Görgei Artúr honvédtábornok bronz mellszobrát május 16-án, szerdán Visegrádon.

Azért vagyunk itt, hogy fejet hajtsunk a 200 esztendeje született Görgei Artúr, a magyar történelem egyik legnagyobb, legsikeresebb, legbátrabb hadvezére előtt – jelentette ki az ünnepségen Áder János. Egy döntés a történelemben néha csak a rossz és a még nagyobb rossz közötti választásról szól. Az utókor mégis könnyen ítél, immáron a maga mércéje szerint, könyörtelenül és gyakran igazságtalanul. A tények feledésbe merülnek, az érvek árnyalata eltűnik, a magyarázatok szálai felfeslenek, a megkopott valóság rajzolatában a leggyakrabban hangoztatott vélemény tűnik igaznak. Valahogy így halványultak el a közös emlékezetből Görgei Artúr érdemei, és így fabrikált belőle bűnbakot egy keserű és igaztalan vád – mondta a köztársasági elnök. A legnagyobbak is tudtak tévedni, esendőségükkel és hibáikkal együtt hazájuknak mégis a legtöbbet adták. „Amikor mi, mai magyarok rájuk gondolunk, fontos, hogy legendák helyett a valóságos szereplőket lássuk. Hús-vér embereket, akik fontos döntéseik és a hazának tett szolgálataik révén hősökké váltak. Ilyen hős volt Görgei Artúr is" – tette hozzá.

1599186980

Áder János emlékeztetett rá: Görgei rendelkezett az összes fontos katonaerénnyel, szerette a rendet, a szakszerűséget, bátor, gyors és merész, bölcs taktikus és, kockázatvállaló volt, de sosem vakmerő; katonai, politikai és humanitárius szempontból mindig a legjobb döntéseket hozta. Az államfő kiemelte: honvédjei odaadóan szolgálták, tudták, hogy Világosnál az egyetlen lehetséges, józan és igazolható döntést hozta meg. Görgei megkímélte 30 ezer katonája életét, és kész volt a magáét odaadni. Nem kötött személyes alkut, nem menekült a felelősség elől – húzta alá.

Kossuth kezdetben Görgei legnagyobb pártfogója volt, utóbb az árulás-vád legelszántabb hirdetője lett. Vitájukat csakis az igazságot precíz, kitartó munkával feltáró történettudomány ítélheti meg, nekünk azonban sosem kell választanunk közöttük, de „csomót oldani", az igazságot keresni, és méltón emlékezni: mindnyájunk közös feladata – mondta Áder János.

Görgei Artúr a kiegyezés után hazatérhetett, vállalta, hogy – amire keveseknek volt bátorsága – nem tolakszik előre, nem kér nyilvános elégtételt, nem próbálja mindenáron igazolni magát vádlói előtt – emelte ki az államfő. Amikor 98 esztendősen elhunyt, gyászjelentésében egyebek mellett úgy fogalmaztak, hogy magasztos nyugalmát és holtig töretlen, derült bátorságát tiszta lelkiismeretéből, Istenbe és a nemzet jövőjébe vetett rendületlen hitéből merítette – mondta a köztársasági elnök.

1599186980

Görgei Artúr személye különösen fontos a Visegrádon élők számára, hiszen a szabadságharc fővezére életének utolsó négy évtizedét töltötte a városban, miután hazatért a száműzetésből – közölte Félegyházi András polgármester, aki emlékeztetett: a település 2016-ban, a honvédtábornok halálának századik évfordulóján indította el a Görgei-emlékévet, és számos konferenciával, kiállítással, rendezvénnyel tisztelegtek a tábornok és az ember előtt. Szkok Iván szobrászművész Görgei Artúrt ábrázoló bronz mellszobrát Áder János és Félegyházi András leplezte le, az alkotás a Görgei lépcsőnél, a tábornok egykori lakóhelye közelében kapott helyet.

Fotó: Kovács Tamás (MTI)