Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Mohácson horgonyoz a Lajta

Szöveg: Nyulas Szabolcs |  2018. május 16. 19:06

Több tízezer látogató és 417 kilométer megtétele után utolsó állomáshelyére, Mohácsra érkezett a Lajta monitor Múzeumhajó. A Lajta Mozgásban nevű programsorozat utolsó helyszínén – május 16-án, szerdán – beszédet mondott Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes.

1599186977
Az államtitkár elmondta, a Magyar Honvédség 170 éves fennállásának alkalmából, valamint a Nagy Háború befejezésének 100. évfordulója tiszteletére április 3-án indult útjára a Dunán a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Lajta Monitor Múzeumhajója. A hajó tíz partmenti települést keresett fel, mielőtt megérkezett útja végére, Mohácsra. Az egyedülálló múzeumhajón és az azt vontató Millennium II.-n izgalmas tárlatot rendeztek be. Az érdeklődők találkozhatnak korabeli fegyverekkel, felszerelésekkel, egyenruhákkal, megtekinthetnek egy első világháborús kiállítást, valamint a gyerekek részt vehetnek egy, a kiállításhoz kapcsolódó múzeumpedagógiai foglalkozáson és fegyverbemutatón. „Olyan ez a hajó, mintha ma is élne, s úgy érezhetik a látogatók, mintha ma is szolgálatot teljesítene, hiszen ez nemcsak egy öreg hajó a múltból, hanem a világ első folyami monitor párosának az egyetlen fennmaradt tagja" – mondta az államtitkár.

1599186978
Mint felidézte, a Lajta monitort 1871. május 17-én bocsátották vízre testvérhajójával, a Marossal együtt. A hajó az Osztrák-Magyar Monarchia dunai hadiflottájának részeként részt vett az első világháborúban. Az 1920-as évektől 1994-ig munkagépként használták, majd a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumhoz (HM HIM) került, s megkezdődött a felújítása. A munkálatok 2010-re befejeződtek, s a monitor elfoglalta méltó helyét a pesti Duna-parton, az Országház északi oldalánál.

Dr. Kovács Vilmos ezredes, a HM HIM parancsnoka elmondta: a hajó önmagában nem járóképes, ezért a már említett Millennium II. segített neki eljutni a tizenegy helyszínre. A Lajta mozgatásában – sőt a felújításában is – a Zoltán Gőzös Alapítvány volt a múzeum segítségére. „Hadd mondjam el nagy örömmel, hogy 23 ezren látták eddig, ami egy körülbelül negyvennapos mozgó kiállítás esetében kiemelkedőnek számít mind hazai és európai viszonylatban is" – fogalmazott a parancsnok. A látogatószám annak tükrében is kiemelkedő, hogy a két hajó befogadóképessége korlátozott, 50-60 ember lehet egyszerre rajtuk, s csak vezetéssel tekinthetik meg a tárlatokat.

1599186978
Fotó: Tischler Zoltán