Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Félig-meddig logisztikusok

Szöveg: Kálmánfi Gábor |  2014. december 2. 15:57

Az MH 54. Veszprém Radarezred munkájának legalább a felét logisztikai tevékenység teszi ki, ezért érthető, hogy december elsején az alakulatnál is megünnepelték a logisztikai szakállományt. A rendezvényen Zentai László ezredes, parancsnok elismeréseket adott át.

A radarok üzemeltetése sem megy logisztikai tevékenység nélkül, de az ezrednek saját – az országban szétszórva elhelyezkedő alegységeik – ellátása mellett nagy szerepe van az MH Légi Vezetési és Irányítási Központ (MH LVIK) logisztikai támogatásában-ellátásában is. Nem véletlenül köszönte meg tehát az ünnep alkalmából levélben a radarezrednek a Szikla hadrafoghatóságához és mindennapi működéséhez történő hozzájárulást Szücs József ezredes, az MH LVIK parancsnoka. Zentai László ezredes elmondta azt is, hogy az „ötvennégyesek" emellett még a közelben települt alakulatok számára is nyújtanak logisztikai támogatást (például konkrétan gépjárművek vizsgáztatását).

1595983811

A logisztikusok tevékenységét méltató közös miniszteri és vezérkarfőnöki köszöntőlevél felolvasását követően Gadó Imre őrnagy, az ezred logisztikai főnöke ünnepi beszédében rövid anekdotával világított rá a vérbeli logisztikusmentalitásra. A történet főszereplője a híres George Smith Patton tábornok, aki egy ízben a telefonvezetéket intenzív harctevékenység közben szerelő katonától érdeklődött, hogy nem veszélyes-e ilyen körülmények között ezt a tevékenységet folytatnia. A logisztikus katona azt felelte: veszélyes, de hát azt az „átkozott vezetéket" akkor is meg kell javítani. A tábornok nem hagyta annyiban, és az ellenséges repülőkre utalva azt kérdezte, hogy vajon azok esetleg nem zavarják-e a munkában. „Azok nem, de ön, tábornok úr, igen…" – hangzott a katona válasza.

1595983811

A logisztikai főnök a szakterület tevékenységét úgy jellemezte, hogy a logisztikus katona anyagot, energiát, információt, és/vagy személyeket juttat el a megfelelő költséggel, a megfelelő időben, a megfelelő helyre − teszi ezt ráadásul a megfelelő mennyiségben és minőségben.

„Ha minden olajozottan megy, a logisztikusok ritkán kerülnek reflektorfénybe. Ha azonban porszem kerül a gépezetbe, rögtön azt kérdezi mindenki: hol a logisztikus?!" – mondta Gadó Imre őrnagy.

1595983811

A rendezvény az MH Légierő Zenekar Veszprém mini házi koncertjével fejeződött be.

Fotók: a szerző felvételei