Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Felkészítés a lehetséges digitális csapások ellen

Szöveg: Regős Teréz |  2016. május 22. 21:54

Az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár (MH BHD) 2010 után idén – május 9-13. között – újra Magyar Honvédség szintű informatikai felkészítést szervezett és vezényelt le – a kiképzésen közel 40 fős szakállomány vett részt.

A dandár a püspökszilágyi kiképző bázisán tartotta az ötnapos oktatást, ami a „Digitális Csapás 2016 – MH-szintű informatikai közös felkészítés" nevet kapta. A kiképzés célja az volt, hogy a résztvevők a „Komplex-IT fejlesztés (KIT)" keretében beszerzésre tervezett legfontosabb technológiákat, eszközöket megismerjék és leteszteljék.

Az eseményen megjelent az MH BHD MH Híradó és Informatikai Rendszerfőközpont (MH BHD MH HIRFK), az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred, és az MH 54. Veszprém Radarezred kijelölt szakállománya, valamint részt vettek a Nemzeti Közszolgálati Egyetem végzős informatikus honvéd tisztjelöltjei is.

1596013874

A felkészítést Nyikos Imre alezredes, az MH HIRFK Informatikai Főközpont parancsnoka irányította, aki elmondta: „Ez egy speciális felkészítés volt, ugyanis a meghívott szakemberek kaptak szerepet. A résztvevőket – korábbi tapasztalataink alapján – úgy válogattuk össze, hogy rendkívül rövid idő alatt képesek legyenek teljesen új dolgokat megismerni, illetve az új eszközökről és technológiákról véleményt alkotni" – emelte ki az alezredes.

Az első napon a megjelent szakmai állományt csoportokra osztották; egyrészt ügyelve arra, hogy ne legyenek olyan szakemberek egymás mellett, akik a való életben is együtt dolgoznak. Másrészt, minden egyes speciális tudást igénylő szakterület képviseltesse magát a csoportokban.
A Digitális Csapás 2016 keretében három üzemeltetési helyszínt – csökkentett kiépítésű adatközpontot, kiemelt telephelyet és egy mikro telephelyet – alakítottak ki, amit egy-egy adott csoport üzemeltetett.

1596013874

A felkészítés első mozzanataként a HM EI Zrt. munkatársai ismertették azt a koncepciót, ami alapján a Magyar Honvédség informatikai rendszerének megújítását elképzelik. Ezután a felkészítő kiképzés ciklikus ütemezésben folytatódott; azaz egy-egy elméleti előadást közvetlenül egy-egy hozzá kapcsolódó gyakorlati feladat követett.

„Érdekes volt a szakmai, látogatói nap – amin több mint 40 érdeklődő vett részt a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség szervezeteitől. Aznap mindhárom csoport feladatul kapta, hogy a saját üzemeltetési helyszínén hibákat generáljon. Ezután felcseréltük a csapatokat és minden csoport megkapta egy másik team »elrontott« site-ját. Ennél a feladatnál meg kellett találniuk a másik csapat által szándékosan okozott hibákat és helyre kellett állítaniuk a rendeltetésszerű működést.
A meghívott állomány sikeresen teljesítette a felkészítés összes feladatát, ezáltal hasznos tapasztalatokat gyűjtve szakmai jövőnkkel kapcsolatban.
Amennyiben a szakmai elöljáróknál és a szakállománynál is igény lesz rá, akkor mostantól évről-évre megszervezzük a Digitális Csapás gyakorlatot" – hangsúlyozta Nyikos Imre alezredes.

1596013874

Fotó: Horniák Dóra