Szó szerint kivívta

A kanadai Vancouver városában, februárban rendezett világkupa megnyerésével a férfi párbajtőrcsapat (Imre Géza, Boczkó Gábor, Rédli András és Somfai Péter) ugyanis megszerezte az olimpiai indulás jogát.

A verseny során párszor horrorfilmbe illő pillanatokat éltünk át – meséli Rédli András. Már a 2015-ös moszkvai világbajnokságon megszerezhettük volna a kvótát, de akkor kikaptunk a dél-koreaiaktól, így csak a hatodik helyen zártunk. A világbajnokság után az októberi, berni világkupa sem sikerült, így azután tudtuk, hogy három, tétre menő világkupa következik: Heidenheimben, Tallinn-ban és Vancouverben. Az első két helyszínen ötödikek lettünk, Kanadában pedig kalandos körülmények között elsők. Ott egyéniben nem indultam, így pihenten és koncentráltan vártam a csapatversenyt. A nyolc közé jutásért Csehország volt az első lépcsőfok; velük folyamatosan ki-ki meccset vívtunk, végül 30–22-re nyertünk. Franciaország következett… Több mint négy éve nem vertük meg őket, most egy tussal sikerült (39–38). Ekkor azt hittük, hogy kijutottunk az olimpiára, ám tizenöt perccel később szóltak, hogy előtte még meg kell vernünk az észteket. Ez volt a legeslegnehezebb meccs, mert vissza kellett jönnünk a mennyországból, és újra a pokol pástjára kellett állnunk. Végül a hosszabbításban, a vége előtt három másodperccel bevitt találatommal 15–14-re nyertünk. Ismét azt hittük, hogy bezsebeltük a kvótát, de mivel a kazahok nagy meglepetésre megverték az ukránokat, egy ponttal elénk kerültek a versenyben, így muszáj volt őket is legyőzni. 42–36-ra sikerült. Lelkileg és fizikailag is úgy elfáradtunk, hogy koccintani sem maradt energiánk…

Hogyan készülsz az olimpiára?

A doppingellenőrzések miatt kitöltöttem egy adatlapot, amelyben meg kellett jelölnöm, hogy az elkövetkező negyedévben hol leszek. Beírtam, hogy keddenként és csütörtökönként a laktanyában töltöm az időmet. Ott zajlanak majd a fizikai edzések, a mentális felkészülés helyszíne pedig (pénteki napokon) a Magyar Honvédség Kecskeméti Repülőkórháza. Ezek mellett rengeteget edzőtáborozom is. A felkészülésben nem a nehézséget látom, sokkal inkább olyan feladatként tekintek rá, amit jól kell végrehajtani. És miért ne csinálnám jól, hiszen ez az álmom. Huszonegy éve vívok, ez lesz az első olimpiám, ennél nagyobb motiváció nem is kell.

Imre Gézának az ötödik, Boczkó Gábornak a harmadik, neked és Somfai Péternek pedig az első olimpiátok lesz ez. Mi az elvárás?

Én sokkal felkészültebbnek érzem magam, mint bármikor. Idegileg persze százszoros teher lesz, de bízom benne, hogy jól fog menni a vívás. Célunk az olimpiai aranyérem megszerzése. Úgy gondolom, ha a felkészülésben nem lesz hiba, akkor ez teljesíthető lesz.

Mi jár a fejedben, amikor a pástra lépsz?

Ilyenkor az ember fejében meg sem fordulhat a vereség. Csak a győzelemre gondolhat. Kizárok mindent, nyugtatom magam, és csak az ellenfélre koncentrálok. Technikailag pedig arra ügyelek, hogy a hegyem menjen előre, azaz mindig szúrásban legyek.

Hogyan tudod összeegyeztetni az élsportot a katonasággal és a magánélettel?

A katonatársaim, parancsnokaim mindenben maximálisan támogatnak. Nagyon segítőkészek, így el tudok menni edzésekre, versenyekre, edzőtáborokba. Például amikor hazaértünk a kanadai versenyről, Bozó Tibor dandártábornok, az MH Altiszti Akadémia parancsnoka fogadott bennünket a repülőtéren. Nagyon örült az aranyéremnek és a kvótának egyaránt. A barátnőm is sportoló, így tudja, hogy mivel jár a felkészülés, és amiben csak tud, segít nekem.

Rio de Janeiro után mik a tervek?

Tokió, aztán ha Budapest megnyeri a 2024-es olimpia megrendezését, akkor negyvenévesen még azon is elindulnék. A következő nyolc-tíz évben a vívás és a honvédség mindenképpen központi elemei maradnak az életemnek. És szeretnék három gyereket is: két fiút és egy lányt.