Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Felkészítették a sorozóorvosokat

Szöveg: Laász Katalin százados |  2014. szeptember 17. 15:49

A Feltöltés 2014 elnevezésű hadkiegészítési rendszergyakorlat keretében az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH HKNYP) katonai igazgatási központjai szeptember második hetében tartották meg a sorozóorvosok felkészítését Budapesten, Veszprémben és Debrecenben.

A Magyar Honvédségnek képesnek kell lennie különleges jogrendben, a hadkötelezettség bevezetésekor megfelelő létszámú nagykorú fiatal férfi sorozására. A hadkötelesek alkalmasságát sorozóorvosok állapítják meg.

A felkészítés során Tóth Csaba alezredes, a 3. KIK központparancsnoka tájékoztatójában bemutatta az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság szervezetét, rendeltetését és feladatait, valamint a végrehajtandó gyakorlat egyes fázisairól és programjáról beszélt.

1595979043

Dr. Varga Miklós, a Fejér megyei Szent György Egyetemi Oktatókórház traumatológus főorvosa ismertette a sorozás egészségügyi szakfeladatait.

Varga doktor számára nem volt ismeretlen a feladat, hiszen több mint 25 éven keresztül tagja volt különböző sorozóbizottságoknak.

Az orvosi bizottságok munkájában részt vevő − a  Dunántúl különböző egészségügyi intézményeiből érkezett − kardiológusok, belgyógyászok, sebész és ortopéd szakorvosok zöme számára új volt ez a feladat, ezért a felkészítésen elhangzott információk igen hasznosak voltak.

1595979044

Fotó: Rátkai István őrnagy