Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Felkészül az ezred

Szöveg: Bencsik Ágnes főtörzsőrmester |  2014. november 21. 14:57

November harmadik hetében a székesfehérvári MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred – Megtért István alezredes, törzsfőnök vezetésével – végrehajtotta a leggyorsabban mozgósítható, készenléti erőnek számító, szárazföldi fegyveres készenléti szolgálat (SZFKSZ) felkészítését.

1595982972

Az alakulat feladata az MH Összhaderőnemi Parancsnokság műveleti vezetésének biztosítása. A begyakorlás során teljes vezetési pontot is telepítettek, aminek része a híradó-, ellátó-, vezetési és pihenő blokk.

Az SZFKSZ felkészítés mellett végrehajtották az éves gép-és harcjármű vezetők osztályba sorolását valamint blokkosított lőkiképzést Bakonykutiban, az MH Bakony Harckiképző Központ lőterén.  A katonák 2-es számú pisztoly és karabély lövészeten, RPG, SZVD, PKM 1-es számú lőgyakorlaton, és az 1/A kézigránát dobó gyakorlaton vettek részt. A kijelölt állomány BTR harcjárművel végrehajtott lövészettel is felfrissíthették ismereteiket. A felkészítésben az ezred törzs és valamennyi alegység egymás munkáját segítve, kiegészítve hajtották végre feladataikat.

1595982972

Megtért István alezredes elmondta, hogy mind a hozzáállást, mind a végrehajtást tekintve maximálisan elégedett a begyakorlásban résztvevő állománnyal és az öt napos felkészítés  elérte célját.

A kiképzés zárásaként Benda László ezredes, az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred parancsnoka értékelte az állomány munkáját, s feladatokat szabott a későbbi, magasabb szintű végrehajtás érdekében.

1595982972

Fotó: a szerző felvételei