Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Felsőoktatás: február 15-ig lehet jelentkezni a szeptemberben induló képzésekre

Szöveg: honvedelem.hu |  2019. január 4. 8:04

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem öt kara várja azokat a fiatalokat, akik tanulmányaik végeztével a közszolgálatban terveznek elhelyezkedni. Az idén szeptemberben induló képzésekre február 15-én éjfélig lehet jelentkezni.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem öt karára jelentkezhetnek azok, akik gimnáziumi, középiskolai tanulmányaik végeztével, 2019 őszén szeretnének a felsőoktatási képzésben is részt venni. Az Államtudományi és Közigazgatási Kar (NKE-ÁKK), a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar (NKE-HHK), a Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar (NKE-NETK), a Rendészettudományi Kar (NKE-RTK), illetve a Víztudományi Kar (NKE-VTK) különféle szakjaira várják a jelentkezőket. 

A választás megkönnyítése érdekében a Nemzeti Közszolgálati Egyetem vezetése több tájékoztató programmal is készül januárban, ezek közül kiemelendő a Ludovika Campuson január 26-án megrendezendő központi nyílt nap.  Emellett az egyetem jelen lesz a 19. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon is, amelyet hagyományosan a budapesti HUNGEXPO területén szerveznek meg január 10-12. között.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem képzéseiről további információkat az egyetem felvételi honlapján, az idei évre érvényes felvételi szabályokról, követelményekről és határidőkről pedig a felvi.hu-n találnak.