Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Feltöltés 2014” – feladatszabás a parancsnokságon

Szöveg: Ifju Tímea főhadnagy |  2014. február 19. 18:10

A „Feltöltés 2014”  hadkiegészítési rendszergyakorlattal kapcsolatban tartott feladatszabó értekezletet a napokban Vanyur Tibor ezredes, az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság parancsnoka.

Az ezredes elmondta: a gyakorlat célja a professzionális haderő feltöltése, azon belül az önkéntes tartalékosok és a hadkötelesek megelőző védelmi helyzetben megvalósuló, katonai szolgálatra történő behívása, a katonai szervezetek részére kijelölt gazdasági, anyagi szolgáltatások biztosítása, továbbá az ezekkel kapcsolatos hadkiegészítési szakfeladatok begyakorlása.

1595967339
A „Feltöltés 2014" gyakorlat legfontosabb feladatait ismertette Vanyur ezredes

Csaknem tíz esztendővel ezelőtt, 2004. november 4-én szerelt le az utolsó béke idején szolgálatot teljesítő hadköteles, azonban a Magyar Honvédségnek továbbra is képesnek kell lennie különleges jogrendben a hadkötelezettség bevezetésekor a megfelelő létszámú, 18. életévét betöltött hadköteles sorozására, a professzionális haderő hadkiegészítésére, készenlétének folyamatos fenntartására, a veszteségek pótlására. A képesség fenntartására és az állomány gyakoroltatására a Magyar Honvédség katonai igazgatási rendszere minden évben végrehajtja a „Feltöltés" hadkiegészítési rendszergyakorlatot, amit idén − a tervek szerint − szeptember 9. és október 18. között tartanak a parancsnokság szervezeti elemeinél, a fővárosban és az ország 19 megyéjében.

Vanyur Tibor ezredes az értekezleten ismertette a gyakorlat főbb mozzanatait. Felhívta a figyelmet azokra a részfeladatokra, amelyekre a vezetőknek a tervezésnél és a végrehajtásnál külön is oda kell figyelniük.

1595967339
A gyakorlatot szeptember 9. és október 18. között rendezik meg

A parancsnoki feladatszabás után Nagy Zoltán alezredes, az MH HKNYP 2. Katonai Igazgatási Központ parancsnoka osztotta meg a rendezvény résztvevőivel a tavaly végrehajtott törzsvezetési gyakorlat katonai igazgatási szakmai napjának tapasztalatait.